Vizet prédikál és bort iszik a G8
Vizet prédikál és bort iszik a G8
A lengyel kormányfő aggódik a népszavazás miatt
Leszek Miller lengyel kormányfő egy rádióinterjúban tegnap ismét aggodalmát fejezte ki, hogy a június 7-8-án esedékes népszavazáson a részvétel nem fogja elérni az 50 százalékot, ami ahhoz szükséges, hogy a referendum kötelező érvényű legyen. A múlt hét végi szlovákiai népszavazáson regisztrált 52 százalékos részvételi arány mutatja, hogy milyen nehéz mozgósítani a választókat a térség országaiban - tette hozzá a Reuters tudósítása szerint. Ha a részvétel nem éri el az 50 százalékot, akkor a parlamentre marad a döntés, ahol kétharmados többség kell a csatlakozás jóváhagyásához. A kormányfő bírálta a választási törvényt, mivel az tiltja a kampánytevékenységet a kétnapos szavazás idején. (Szlovákiában a csatlakozáspárti politikusok az első napon regisztrált gyenge részvétel nyomán drámai felhívást intéztek a közvéleményhez.) A népszavazás közeledtével mindenesetre nő a csatlakozás támogatottsága Lengyelországban. Egy május 9. és 12. között végzett közvélemény-kutatás résztvevőinek 66 százaléka támogatja a csatlakozást. A megkérdezettek 79 százaléka részt kíván venni a referendumon, és ezek 74 százaléka igennel akar szavazni - derül ki a Bloomberg híréből. Szlovákiában mindenesetre a sikeres népszavazás nyomán tegnap az erősödő euróval szemben is emelkedett a korona árfolyama, mivel a piaci résztvevők arra számítanak, hogy az elkövetkező időszakban felgyorsul a külföldi tőke beáramlása az országba. Az árfolyam a pénteki 41,030-ról 40,975-re erősödött, azaz megközelítette a 40,80/90 koronás szintet, amelynél a pozsonyi jegybank nemrég beavatkozott a szlovák fizetőeszköz gyengítésére.
Elégedetlen az IMF az orosz bankreformmal(Kimaradt!!!)
Igen kevés eredménnyel jártak eddig az orosz bankszektor átalakítását célzó erőfeszítések – jelentette ki tegnap Paul Thomsen, a Nemzetközi Valutaalap oroszországi képviselője. Az elmúlt három-négy évben alig történt előrehaladás, egyebek között azért, mert a bankok vonakodnak végrehajtani a jegybank által sürgetett reformokat. Ugyancsak probléma, hogy a pénzintézetek mindmáig nem fogadták el az IAS számviteli szabványokat és ellenállnak a betétbiztosítási gyakorlatot illető ellenőrzésnek. Az IMF-et az is aggasztja, hogy a bankok növekvő hitelportfóliója nyomás alá kerülhet, ha csökken az exportált olajért kapott ár. A pénzügyi tárca mindazonáltal a jelek szerint stabilnak látja a pénzügyi helyzetet: Alekszej Uljukajev miniszterhelyettes tegnap egy sajtóértekezleten úgy nyilatkozott, hogy a rubel négy-öt éven belül teljesen konvertibilissé válhat, ami azt jelenti, hogy 2007-ig a tőkeszámlával kapcsolatos korlátozásokat is megszüntetik. Putyin elnök az unió helyzetéről mondott beszédében a múlt héten sürgette a teljes konvertibilitás megteremtését.
Az USA felügyelné az iraki olajbevételeket
A washingtoni kormány brit támogatással határozati javaslatot terjesztett a Biztonsági Tanács elé, amelynek értelmében feloldanák az Irak elleni ENSZ-szankciókat és a két ország legalább egy évre ellenőrzést szerezne az iraki olajbevételek felett, miközben az ENSZ csak tanácsadó szerepet játszana.
Megállíthatatlan az euró
Az euró pénteken négyéves csúcsot ért el a dollárral szemben és rekordmagasságba emelkedett a fonthoz és a jenhez képest annak nyomán, hogy az Európai Központi Bank (ECB) csütörtökön a várakozások ellenére nem csökkentette a 2,50 százalékon álló irányadó kéthetes repokamatot. Az európai valuta árfolyama 1999 januárja, azaz az euró bevezetése óta most először emelkedett 1,1530 dollár fölé, amiben az ECB hajthatatlansága mellett az amerikai Fed engedékenysége is szerepet játszott. A Fed a múlt hét elején jelezte, hogy az infláció gyors csökkenésének megakadályozása érdekében kész a négy évtizedes mélyponton lévő kamat további csökkentésére. Az eurót tovább erősítette Wim Duisenberg pénteki nyilatkozata, amelyből a piac azt olvasta ki, hogy a belátható jövőben nem várható kamatcsökkentés. Az ECB elnöke szerint az árfolyam még azután sem tekinthető túl magasnak, hogy az euró a múlt hét folyamán újabb rekordokat döntött, és a vártnál tovább fog tartani, amíg az infláció 2 százalék alá süllyed az eurózónában. Emellett közölte: további adatokra van szükség az esetleges kamatcsökkentéshez, egyebek között ki kell várni, hogy milyen hatást gyakorol az euró erősödése a gazdasági növekedésre. Duisenberg szerint nincs deflációs veszély az eurózónában, annak ellenére, hogy az egyes tagországok között igen nagy különbségek vannak az infláció tekintetében. Az ECB monetáris politikáját visszatérően bírálják amiatt, hogy az eurózóna átlagából indul ki, így deflációs nyomást idéz elő azokban az országokban, így például Németországban, ahol alacsony az infláció. Az ECB csütörtökön enyhítette inflációs célkitűzését, amit az elemzők egyöntetűen a deflációs veszély növekedésével magyaráznak.
Víz alatt a valuta
Az amerikaiak a héten megpróbálnak behatolni a bagdadi központi bank földalatti páncéltermébe, amit egy csőtörés következtében elöntött a víz. A páncéltermet nem nyitották ki azóta, hogy a Szaddám-rezsim emberei az amerikai támadás előestéjén 900 millió dollárt elvittek onnan és külföldre juttatták ezt a pénzt - közölte bagdadi sajtóértekezletén George Mullinax, a pénzügyminisztérium munkatársa, akinek az lesz a feladata, hogy beindítsa az iraki jegybank működését. A páncélteremben várakozásaik szerint dollár, iraki dinár, arany és műkincsek vannak, amit az iraki valuta támogatására kívánnak felhasználni. A jegybank moszuli és bagdadi irodáit kifosztották a háború végén, az ott lévő értékeket ellopták vagy elégették. Az amerikai katonák áprilisban több mint 600 millió dollárt találtak két elnöki palotában, amit feltehetőleg ugyancsak a páncélteremből vittek el.
Nem lelkesedik a Wella a P&G ajánlatáért
A Wella igazgatósága reálisnak minősítette a Procter & Gamble (P&G) felvásárlási ajánlatát, hozzátette azonban: ez nem jelenti azt, hogy akár annak elfogadását, akár elutasítását ajánlaná a részvényeseknek. Az egyesült államokbeli háztartás-vegyipari csoport, amely a világ legnagyobb hajkozmetikum-gyártója, a márciusban létrejött megállapodás értelmében darabonként 92,25 euró készpénzért megvette a Wella törzsrészvényeinek 77,6 százalékát a hajápolási termékeket gyártó német vállalat eddigi tulajdonosaitól, az alapító Ströher családtól és leszármazottaitól. Ezzel 50,7 százalékos többséget szerzett a cégben, egyúttal a fennmaradó mintegy 10 millió törzsrészvényre is vásárlási ajánlatot tett a fenti áron és 61,5 eurót kínált a 23,4 millió nem szavazó elsőbbségi részvényért (NAPI Gazdaság, 2003. március 19., 6. oldal). A Wella 1,1 milliárd eurós adósságállományának átvállalásával együtt az ügylet értéke elérte a 6,5 milliárd eurót, ami a P&G 166 éves történetének legnagyobb akvizícióját jelentette. Az amerikai csoport a nem szavazó részvényekért kínált árat áprilisban 65 euróra emelte, de a Wellát a jelek szerint a javított ajánlat sem lelkesítette fel. A P&G korábban közölte, hogy az ügylettől évi 300 millió euró megtakarítást remél, versenyhelyzetének javulása mellett.
Feloldják az Irak elleni szankciókat?
A washingtoni kormányzat az Irak ellen érvényben lévő ENSZ-szankciók feloldását szorgalmazza, ami lehetővé tenné az iraki olaj exportját és megszüntetné az USA kezdeményezésére tíz évvel ezelőtt bevezetett kereskedelmi korlátozásokat. Az erről szóló határozattervezet, amelyet az amerikai kormány várhatóan még ma eljuttat a Biztonsági Tanács (BT) 15 tagjának, kimondja, hogy az ENSZ-nek döntő szerepet kell játszania a közép-keleti ország jövőjének kialakításában - közölte Colin Powell. Az amerikai külügyminiszter elmondta, hogy tárgyalásokat folytat a kérdésről a háborút ellenző hatalmakkal, így Németországgal, Franciaországgal, Oroszországgal és Kínával is. A javaslat értelmében megszűnne az ENSZ által felügyelt olajért élelmiszer program, viszont testületet hoznának létre az iraki olajbevételek ellenőrzésére, amelyben diplomáciai források szerint helyet kapna egy ENSZ-diplomata, valamint a Világbank, az IMF és amerikai olajcégek képviselői. A határozattervezetben nem szerepel az ENSZ fegyverzetellenőreinek visszatérése Irakba. Washington azt szeretné, ha a BT június 3-ig elfogadná a határozatot, ekkor válna ugyanis esedékessé az olajért élelmiszer program megújítása. Bush elnök ezzel párhuzamosan bejelentette, hogy az USA felfüggeszti azt az 1990-ben elfogadott törvényt, amely szankciókat rendelt el Irak ellen. Bizonyos intézkedéseket azonnali hatállyal életbe léptetnek - közölte John Snow pénzügyminiszter.
Kínában tovább terjed a fertőzés
Kínában újabb tartományokra terjedt át az atípusos tüdőgyulladás-járvány, ezért az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tegnap felhívta az utazni készülők figyelmét, hogy kerüljék el az észak-kínai Tiencsint és Belső-Mongóliát is, s ne utazzanak Tajvan fővárosába, Tajpejbe sem. A tajvani fővárosban mostanáig összesen 14-en vesztették életüket a heveny légúti tünetegyüttes (SARS) következtében, a fertőzöttek száma 125. A tartományi jogú kínai városban, Tiencsinben 40 fertőzést, köztük két halálos kimenetelűt regisztráltak, Belső-Mongóliában kilenc halottat követelt a kór. Kínában eddig 4698, világszerte pedig összesen 7400 megbetegedést regisztráltak, s 500-an haltak meg. Go Csok Tong szingapúri miniszterelnök szerint a járvány idén 0,5-1 százalékponttal lassítja a GDP növekedését Délkelet-Ázsiában.
Alaposan meglepte a Bayer az elemzőket
A vártnál jobb eredménnyel zárta az idei első negyedévet a Bayer AG német gyógyszer- és vegyipari cégóriás a tavaly kezdődött négyéves költségcsökkentési program, az agrokémiai üzletág jó teljesítménye és az egyszeri bevételek nyomán. A nettó profit 12 százalékkal, 586 millió euróra nőtt, noha az elemzők csökkenésre számítottak, tekintettel arra, hogy az egy évvel korábbi profitot 500 millióval megdobta az ingatlaneladásokból származó bevétel. A mostani profitot 250 millió euróval növelték a vagyoneladások. Az elemzők elégedettségét főként az váltotta ki, hogy az üzemi nyereség az egyszeri tételek nélkül 80 százalékkal, 833 millió euróra nőtt, szemben a 493 millió körüli várakozásokkal. Az árbevétel 4 százalékkal emelkedett. Az üzemi eredmény mind a négy üzletágában javult, a legjobb teljesítményt a Bayer CropScience agrokémiai csoport nyújtotta, ahol az árbevétel 92 százalékkal nőtt, az üzemi nyereség pedig 144 millióról 443 millió euróra emelkedett, nem utolsósorban annak nyomán, hogy tavaly megvették az Aventis CropScience-t. A műanyaggyártó részlegben háromszorosára, a gyógyszeripari ágazatban több mint kétszeresére, a vegyipariban pedig 3 százalékkal nőtt az üzemi nyereség. A Bayer megerősítette, hogy az idén az üzemi nyereség 10 százalékos emelkedését várja. A csoport részvényei 6,7 százalékkal emelkedtek az eredmény közzététele nyomán. Az árfolyam a márciusi tízéves mélyponthoz képest máig 70 százalékot erősödött annak nyomán, hogy a cég nemrég megnyerte az első két pert, amelyet a Baycol koleszterinszint-csökkentő szerrel kapcsolatos halálesetek miatt indítottak ellene.