Kilenc hónap után van ismét teljes értékű kormánya a cseheknek
Bizalmat kapott csütörtökre virradóra a prágai parlamenti alsóházban az Andrej Babis (képünkön) vezette új cseh koalíciós kormány.
Kilenc hónap után van ismét teljes értékű kormánya a cseheknek
Bizalmat kapott csütörtökre virradóra a prágai parlamenti alsóházban az Andrej Babis (képünkön) vezette új cseh koalíciós kormány.
Drágulhat a liszt - erre számítson a boltokban
Augusztus-szeptemberben a malmoknak meg kell próbálniuk elismertetni a kilónkénti ötforintos lisztáremelést, ellenkező esetben megszűnik az iparág minimális nyeresége és banki finanszírozhatósága - mondta a Világgazdaságnak Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Íme, egy meglepő adat, amit nem hitt volna a magyar cégekről
A már legalább 50 millió forintos árbevétellel rendelkező magyar kkv-knak saját bevallása szerint mindössze 45 százaléka hallott a fintech-ről - derül ki az UniCredit Bank az Inspira Research közös kutatásából. Ez a szám magasabb is lehet, mivel sokan nem is tudják, hogy valójában használnak már ilyen technológiát.
A probléma, amit mindenki ismer, mégis sok fejtörést okoz
Bár egyre több vállalatvezető érzi úgy, hogy cége felkészült a mai kor digitális kihívásaira, a helyzet nem ennyire egyszerű. Az IT-szakembereknek például már teljesen más a véleménye.
Franciaország került a döntőbe
A francia válogatott 1-0-ra legyőzte Belgium csapatát az oroszországi labdarúgó-világbajnokság keddi, szentpétervári elődöntőjében.
Pluszban zárt New York
Erősödéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Elképesztő adatok a magyar cégekről - ez sok mindent megmagyaráz
Bár rengeteg céget alapítanak az országban, ezek nagy része viszonylag hamar elhullik. Igazi sikerből pedig elképesztően kevés van.
"Eltűnt a Malév? A legjobb ami történhetett"
Valamivel visszafogottabb, de továbbra is nagy növekedést vár a következő 10 évben a Wizz Airtől Váradi József alapító-cégvezető.
Ezt a sikert kellene Magyarországnak lemásolnia
Évtizedek óta sikertörténetként beszélnek az izraeli startup ökoszisztémáról, most mégis nagy változások zajlanak az országban. A miértekről Danny Birannal, az Izraeli Innovációs Hivatal alelnökével beszélgettünk.
Az ember, aki közel 7 milliárd forintot kapott fizetésként tavaly
Elképesztő fizetéseket tehetnek zsebre az energetikai cégek vezetői – derül ki a The Wall Street Journal összeállításából.