A biztosítók szerint péntek 13-a nem szerencsétlen nap Nyugat-Európában kifejezetten várják a biztosítók péntek 13-át, ilyenkor ugyanis mindenki jobban vigyáz, ezért kevesebb a baleset - írja az euro.hu. Az igazán félelmetes nap péntek …
Tokió péntelen lefelé vette az irányt A Nikkei 225 az előző napi élénkülés után péntelen 1,9 százalékkal lejjebb szállt, így 9234 ponton fejezte be a napot. A Topix pedig 1,4 százalékkal …
Hamarosan lesz exporttámogatás borra A hordós bor exportjáról szóló rendelet napokon belül megjelenik a Magyar Közlönyben - közölte Szanyi Tibor, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium politikai államtitkára. Az augusztus …
Három állami cég egymilliárdját keresik Két számlavezető bank felelősségét vizsgálja meg ma a Legfelsőbb Bíróság (LB) gazdasági tanácsa egy gyanús pénzügyi tranzakció miatt. Eltűnt ugyanis három felszámolás alatt álló állami …
Újabb nagy csőtőrés Budapesten Eltörött egy nagy átmérőjű nyomóvezeték a főváros III. kerületében péntekre virradóra, vízzel árasztva el a környező házak pincéit, liftaknáit, és a közelben parkoló gépkocsikat.
Kormányülés: napirenden a Tetra A készenléti szervek tevékenységét segítő egységes rádió-távközlési rendszer jövőjéről tárgyal mai ülésén a kormány. Az utolsó pillanatban, mert vasárnap lejár az a határidő, ameddig az …
A képzettebb közalkalmazottak jobban, a minimálbéren lévők rosszabbul járnak A közalkalmazottak nagy részét meglepetés éri, ha pontosan ötven százalékkal több fizetésre számít az októberi borítékban. A kormány az emelést ugyanis nem a valóságos keresetek, …
Nő az idegesség a lóversenypályán Bizonytalan, hogy mikor kezdődhet a bevásárlóközpont-építés a Kerepesi úti pálya helyén Szeptember végén újra utcára vonulnak azok, akik számára a lóverseny jelenti a megélhetést, ha …
Csökkentené az olajárat az unió Miközben a nemzetközi olajpiac az iraki háborús veszély miatt hordónként 35-40 dolláros olajárat jósol (a tegnapi ár 30 körül volt), az Európai Unió világméretű alkut …
Elvásároljuk a többletjövedelmet A lakosság reáljövedelme a múlt évben és idén is nagyon dinamikusan növekedett, ezt pedig kis késéssel, de követte a lakossági fogyasztás bővülése. Tavaly a fogyasztási …