A biztosítók szerint péntek 13. nem is olyan szerencsétlen nap. A legnagyobb biztosítási cégek sok évre visszatekintő statisztikái arról tanúskodnak, hogy kevesebb a baleset ezen a tradicionálisan baljós előítélettel várt napon. Az emberek ugyanis sokkal jobban vigyáznak, körültekintőbbek a közlekedésben – még azok is, akik nem babonásak, s csak nevetnek a fekete macskán és efféléken.
Az Ananova.com tájékoztatása szerint maga a péntek egyébként valóban húzós, de függetlenül a számmisztikától. A motorosok például a hét összes napja közül ekkor számíthatnak leginkább arra, hogy baleset éri őket. Viszont baleseti kockázatuk nem mutat szignifikáns eltérést abban az esetben, ha egy péntek éppen 13-ára esik.
A legbiztonságosabb nap a nyugat-európai közúti közlekedésben meglepő módon a vasárnap, pedig az ember azt gondolná, hogy a víkendről hazatérők nagy száma miatt ezen a napon a legnagyobb a forgalom, s így több a karambol is. De nem: ilyenkor feleannyi baleset történik, mint péntekenként.
Ami pedig a pénteket illeti: ha már mindenképpen rettegni akarunk, rettegjünk péntek 15-étől, a biztosítók statisztikája szerint ugyanis sokkalta valószínűbb a baleset ezen a napon, mint péntek 13-án.
