Vasárnap, szeptember 15-én lejár az a határidő, ameddig a magyar kormánynak meg kell válaszolnia az Európai Unió azon kérdését, hogy konkrétan mire kívánjuk felhasználni azt a négymillió eurós PHARE-támogatást, amelyet a schengeni egyezmény előírásainak betartására irányuló fejlesztésekre költhetünk el. Az összeget a Belügyminisztériumnak ítélték oda annak idején, hogy saját forrásokkal kiegészítve a készenléti szolgálatok korszerű digitális rádiókommunikációs pilot rendszerét felépítsék belőle. Ez lehetne az alapja az országos készenléti rádiókommunikációs rendszernek, közismert nevén a készenléti Tetra-rendszernek.
A Tetra-rendszer felépítése már jó ideje húzódik, s heves, politikai felhangoktól sem mentes szakmai viták övezik. Az ügy hivatalos gazdája a Magyar Posta Tetra Rt. volt, amely a több tízmilliárd forintot kitevő beszállítói pályázatot idén januárban eredménytelennek nyilvánította. (A két felkért pályázó a Motorola és a Nokia volt.) Hogy a választások után az eredeti koncepciót találták-e alkalmatlannak, vagy az 50 milliárd forint feletti tervezett beruházási összeget sokallták-e az új döntéshozók, ma sem világos. A Magyar Posta Tetra Rt.-t azonban a tulajdonosok (a Magyar Posta és a Magyar Fejlesztési Bank) végelszámolással megszüntetik, mert a tétlenségre kárhoztatott (egyébként elismert) szakértői csapat és a szervezet fenntartása hatalmas összegeket emésztett fel.
