Mobilszolgáltató lenne a Tesco?
Mobilszolgáltató lenne a Tesco?
Reálértéken zsugorodik a magyar reklámpiac
Az első negyedévet egyértelműen a kivárás jellemezte a reklámpiacon, a listaáras költés gyakorlatilag stagnált − derül ki a Kantar Media adataiból. Áprilisban ugyan havi szinten 10 százalékkal nőtt a reklámköltés az egy évvel korábbihoz képest, júniusban azonban már csökkenőbe fordult a trend, a félévet leheletnyi, 1,8 százalékos nominális növekedéssel zárta a piac (miközben 4,1 százalék volt a fogyasztói infláció), listaáron 309 milliárd forint értékben.A gyógyszerek és gyógyhatású készítmények költése töretlenül növekszik (a félévben 22 százalékkal), ezzel a szektortoplista élére ugrott, megelőzve a korábbi örökös első élelmiszer-ágazatot. A közlekedési eszközök (autók) ráfordításai végre felfelé indultak, 18 százalékkal haladták meg a tavaly ilyenkor mértet. A legnagyobb, 46 százalékos növekedést a kereskedelmi szektor produkálta. A különadóval sújtott hipermarketek listaáron 82 százalékkal költöttek többet reklámra, de a bevásárlóközpontok ráfordítása is 36 százalékkal nőtt. A távközlési szektorban azonban valószínűleg a különadónak is betudható a 18 százalékos csökkenés. A szintén különadóval sújtott pénzintézetek reklámköltése kétéves folyamatos csökkenés után az idei első félévben 6,5 százalékkal növekedett.
A Lánchíd Rádió ingyen zenélt a tűzijáték alatt
A fővárosi augusztus 20-i tűzijáték idején, illetve azt megelőzően rendre valamilyen zeneszám szól a kihangosítókon, így volt ez ebben az évben is, ezúttal a Lánchíd Rádió kapott megszólalási és reklámlehetőséget. Ennek kapcsán kérdeztük meg az eseményért felelős Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkárságot, ahol azt a választ kaptuk, hogy a Lánchíd Rádió az augusztus 20-i fővárosi események médiapartnere volt, s már tavaly csatlakozott a rendezvény jótékonysági céljához (az árvízkárosultak megsegítéséhez), és vállalta az ünnepi rendezvényekről való élő tudósítást, az ünnepi kívánságműsor megrendezését, a tűzijáték zenéjének és a tűzijátékot követő levonuló zene közvetítését. A rádió pénzügyi ellenszolgáltatás nélkül végezte a fent említett szolgáltatásokat. Az nem derült ki, hogy a Lánchíd Rádió pályázat keretében jutott-e a több százezres hallgatóság lehetőségéhez.
Végre feltőkésítették a nemzeti légitársaságot
A Malév Zrt. tegnapi közgyűlésén a terveknek − és lapunk korábbi információinak − megfelelően döntöttek a légitársaság 18,5 milliárd forintos ázsiós tőkeemeléséről. A döntés értelmében a 2010-ben kötött kölcsönszerződések alapján a tulajdonosi jogokat képviselő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. által piaci kamatokkal folyósított kölcsönt − a kamatokkal együtt 9,98 milliárd forintot − az MNV apportálja a Malévba, nem vagyoni pénzbeli hozzájárulásként, emellett 8,52 milliárd forint pénzbeli hozzájárulást is végrehajt. A készpénzben történő tőkeemeléshez szükséges forrást kormányhatározat alapján a Miniszterelnökség \"rendkívüli kormányzati intézkedések\" előirányzat terhére biztosítja a kabinet.
Jövőre már jöhetnek a Mobil NFC alapú szolgáltatások
A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone felismerték ezen együttműködés szükségességét és fontosságát, és három piacvezető szolgáltatóval − MasterCard, OTP Bank és SuperShop − karöltve megalakítják a Magyar Mobil Tárca Egyesületet annak érdekében, hogy mielőbb elterjedhessen a mobiltelefonnal történő fizetés.
Bejött a T-Mobile-nak az utasbiztosítás
Már egy éve kínálja a T-Mobile az sms-ben megköthető utasbiztosítás szolgáltatását, aminek egyre nagyobb a sikere.
Megújul az adományvonal szabályozása
Létrejöhet az 1357-es hívószámon a \"Nemzeti Összefogás Vonal\", s jogszabály-módosítások révén egyszerűsödhet a telefonon keresztüli adományozás rendszere, csökkenthetők az esetleges visszaélések.
Összekapcsolhatnák a segélyhívó és a bevetésirányítás informatikai rendszerét
A kormány a közelmúltban döntött az egységes segélyhívó rendszer teljes kiépítéséről. Szakemberek szerint ez legalább kétfajta technikai alapon működhet, a leginkább célravezető a Magyarországon is évek óta használt EDR (egységes digitális rádiórendszer) lenne.
Összekapcsolhatnák a segélyhívó és a bevetésirányítás informatikai rendszerét
A kormány a közelmúltban döntött az egységes segélyhívó rendszer teljes kiépítéséről. Szakemberek szerint ez legalább kétfajta technikai alapon működhet, a leginkább célravezető a Magyarországon is évek óta használt EDR (egységes digitális rádiórendszer) lenne.
Magáncég üzemelteti a debreceni repteret
A Xanga-cégcsoporthoz tartozó Airport Debreceni Holding Vagyonkezelő Kft. üzemeltetheti Debrecen repülőterét − jelentette be Papp László alpolgármester. A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. (DV) májusban írt ki pályázatot az Airport-Debrecen Repülőtér-üzemeltető Kft. üzletrésze 74 százalékának értékesítésére. (A város 2008-ban is megpróbálkozott az értékesítéssel, azonban akkor a hitelválság meghiúsította az eladást.) Az alpolgármester a Napi Gazdaságnak elmondta, a két értékesítés több ponton is eltér. Korábban a reptér létesítményeit, berendezéseit és egy ipari ingatlant is el kívántak adni, most azonban csak az üzletrészt. Az Airport-Debrecen Repülőtér-üzemeltető Kft.-ből kiválással hozzák létre az Airport-Debrecen Eszközkezelő Kft.-t, amelynek tulajdonába kerülnek a társaság vagyonelemei. A 370 millió forint névértékű üzletrész vételára 13,37 millió forint. Az értékesítés után a társaság 500 ezer forintos törzstőkéjét 50 millió forintra emelik, 25 százalék plusz egy szavazatot megtestesítő üzletrész pedig tartósan önkormányzati tulajdonban marad. Az új üzemeltető magára vállalja a repülőtér veszteségének finanszírozását, így a DV-t ez nem terheli, a nyereség azonban üzletrésze arányában megilleti (a repülőtér-üzemeltető tavaly − 70 millió forintos önkormányzati támogatás mellett − 280 milliós veszteséget ért el).