Nem megy öt százalék alá a munkanélküliség az évtizedben A következő két évben még növekvő, majd 2010-ig folyamatosan csökkenő munkanélküliségi mutatóval számolhatunk, így 2006-ban 253, 2010-ben 242 ezren keresnek majd munkát a Nemzeti Foglalkoztatási …
Kínai autógyár venné meg a Rovert A kínai Shanghai Automotive Industry Corp (SAIC) vásárolhatja meg az MG Rover brit autógyárat - idézi az Auomotive News hetilap cikkét a Reuters.
Kötvényt adtak, részvényt vettek a külföldiek Míg az állampapírpiacon nettó vásárlók, a részvénypiacon nettó eladók voltak a pénzügyi vállalatok, a nem pénzügyi vállalatok és a külföldi befektetők pozíciója evvel ellentétesen változott …
Barátságos és biztos munkahelyre vágynak a fiatalok Míg a magyar egyetemisták a barátságos légkört és a biztos megélhetést jelöték meg, egy európai felmérés szerint a vállalat piaci helyzete és innovativitása a legfontosabb …
Ráfizetünk a vendéglőbe járásra Az éttermekben átlag 100 forinttal fizetünk többet annál, amit fogyasztásunk és az árlap diktálna - állapította meg az első félévben végrehajtott vizsgálatok alapján a Fogyasztóvédelmi …
Ha Nedzsefben lőnek, nőnek az olajárak A pénteki két százalékos áresés után ismét felfelé indult az USA-ban irányadó könnyűolaj ára, így az hétfőn reggel elérte a 47,06 dolláros szintet.