Süllyedéssel indult a hét A New York-i tőzsdén tegnap a számos rossz hírt nem tudták ellensúlyozni a szórványosan elhangzó kedvező információk: lapzártánkkor a vezető amerikai tőzsdemutatók mindegyike délnek tartott. …
Európa: csak a Footsie állta a sarat A tengerentúli esés betette a kaput az addig mérsékelt erősödést produkáló nyugat-európai tőzsdéknek, s hiába emelkedett az eurózóna beszerzési menedzserindexe, a börzemutatók többsége lefelé mozdult. …
Bankkonzorcium a Dunaferrnél A Dunaferr finanszírozásában résztvevő öt hitelintézet kezdeményezésére ma tárgyalásokat folytattak a bankok képviselői, az ÁPV Rt. vezetése és a vasmű vezérigazgatója a cég rövid- és …
A BUX 7 500 felett zárt A BÉT indexe ma 264,58 pontos, azaz 3,6 százalékos megugrással 7 517,22 ponton fejezte be a kereskedést. A BUX motorja elsősorban a 6,7 százalékos száguldást …
Hozamcsökkenés az állampapírpiacon A délelőtt folyamán a hazai befektetők a közepes, illetve hosszú futamidejű államkötvények iránt érdeklődtek, majd délutánra elcsendesedett az állampapírpiac - tájékoztatott az Államadósság Kezelő Központ …
A vártnál gyorsabban nő az amerikai feldolgozóipar Az ISM által számított beszerzési menedzserindex júniusi értéke a prognosztizált 55,5 ponttal, illetve a májusi 55,7 ponttal szemben 56,2 pont lett, vagyis az amerikai feldolgozóipar …
Váratlanul lelassult az amerikai építőipar Májusban a Bloomberg prognózisában szereplő 0,2 százalékos növekedés helyett, illetve az áprilisi 0,4 százalékos bővülés után 0,7 százalékkal csökkentek az Egyesült Államokban az építőipari kiadások.
DÉLUTÁNI ÖSSZEFOGLALÓ Kisebb megingás után többségében felfelé tartanak a vezető nemzetközi részvényindexek. Háromnegyed négykor a Dow Jones 0,7, az S&P-500 0,4, az FTSE-100 0,1, a DAX 0,5, …
Gyenge kezdés a Wall Streeten Kisebb-nagyobb mértékben, de lefelé tartanak a tengerentúli részvényindexek. Nyitás után röviddel a Dow Jones 0,07, a Nasdaq Composite 0,64, az S&P-500 pedig 0,09 százalékos mínuszban …