Európa: megrázta a piacokat a Vivendi-sztori A Vivendi-botrány meredek lejtőre küldte a nyugat-európai részvényindexeket, s némi bizonytalankodás után határozott esésbe kezdtek a tengerentúli mutatók is. A Footsie közel 3 százalékkal 4 …
Zuhanás a tengerentúlon, túl a lélektani határon Tovább folytatták esésüket a tengerentúli részvényindexek, a félvezetőgyártók papírjainak leminősítése csak rontott a helyzeten. Az 1,3 százalékos veszteséget elszenvedő Dow Jones átszakította a lélektani határnak …
Mind több alkalmazottjuktól válnak meg az amerikai cégek Továbbra is gyengélkedik az amerikai munkaerőpiac, legalábbis erre utal, hogy júniusban közel 12 százalékkal nőtt az egyesült államokbeli cégek által bejelentett elbocsátások száma; elsősorban a …
A BUX szépen követte az európai trendet A BÉT indexe - összhangban a Vivendi botránya által meghatározott nyugat-európai trenddel - 176,92 pontos, azaz 2,35 százalékos eséssel 7 340,30 ponton fejezte be a …
DÉLUTÁNI ÖSSZEFOGLALÓ A Vivendi körüli vihar alapvetően meghatározza a mai tőzsdenapot, a számviteli botrány elsősorban a nyugat-európai mutatókra hat kedvezőtlenül. Négy óra előtt a Nasdaq 0,6, a …
Ismét süllyedéssel indul a nap a Wall Streeten Gyengüléssel kezdtek a tengerentúli részvényindexek, nyitás után röviddel a Dow Jones 0,73, a Nasdaq Composite 0,86, az S&P-500 0,18 százalékos mínuszban volt.
A Merrill kisebb forgalmat vár a Delltől A Merrill Lynch elemzője lefelé módosította a Dell Computer második félévi forgalmára vonatkozó várakozását, ám az év egészét illetően fenntartotta eredményprognózisát. A szakértő a korábbi …
Számviteli botrány és leminősítés sújtja a Vivendit Szabadesésbe kezdtek a Vivendi Universal részvényei, amelyek kereskedését többször fel is függesztették. A papírok megítélésére egyrészt a Moody's leminősítése, másrészt az hatott negatívan, hogy a …
Aranyeladás révén költekezzen a német kormány? A német szolgáltatási alkalmazottakat képviselő Verdi szakszervezet vezetője felszólította a jegybankot, hogy aranykészlete jelentős részének eladásával teremtsen forrást a németországi állami beruházásokhoz - írja a …
Visszaesett a 3 hónapos DKJ-k átlaghozama A múlt heti mérsékelt emelkedés után ezúttal, két és félszeres túljegyzés mellett, 6 bázisponttal süllyedt a háromhónapos futamidejű diszkontkincstárjegyek átlaghozama, s az 8,87 százalék lett.