A vártnál jobban zsugorodott a japán gyáripari termelés Júniusban a japán gyáripari termelés a Bloomberg elemzői által várt 0,5 százalék helyett 0,7 százalékkal volt kisebb, mint májusban, vagyis - az amerikai fellendülés lehűlése, …
Optimizmus a Wall Streeten Pénteken, ha mérsékelten is, de megérkezett az optimizmus az amerikai értékpapírpiacokra, a Dow Jones 0,95, a Nasdaq Composite 1,78, míg a S&P-500 1,69 százalékos emelkedéssel …
Nyomozás indult a Qwest ellen Rövid időre felfüggesztették a Qwest távközlési cég részvényeinek kereskedését New York-ban miután híre ment: ügyészségi nyomozás indult a vállalat ellen - jelentette a CBSMarketWatch.
Könyvelési stiklik: rossz példát mutatott az amerikai alelnök? Per indult az amerikai alelnök, Dick Cheney, illetve az 1995. és 2000. között általa vezetett olajipari szolgáltató társaság, a Halliburton Co. ellen. A vád: Cheney …
Radikális reform előtt az EU agrártámogatási rendszere Az Európai Bizottság áldását adta az évente 40 milliárd eurót - a teljes uniós költségvetés csaknem felét - felemésztő közös agrárrendtartás radikális átalakításáról kidolgozott, az …
Mérsékelt erősödéssel zárt a BUX Az elmúlt két nap veszteségei után ma végre felfelé korrigált a BUX. A BÉT hivatalos részvényindexe 55,56 pontos, azaz 0,74 százalékos erősödéssel 7 588,40 ponton …
Egyöntetű hozamcsökkenés A másodlagos állampapírpiacon az elmúlt napokhoz képest nagyobb vételi érdeklődésnek köszönhetően, közepes forgalom mellett, minden futamidőben csökkentek a referenciahozamok, 2-5 bázisponttal - tájékoztatott az Államadósság …
Váratlanul emelkedtek az amerikai nagykereskedelmi készletek Májusban a várt 0,2 százalékos mérséklődés helyett 0,1 százalékkal csökkentek az Egyesült Államokban a nagykereskedelmi készletek, míg az eladások 0,2 százalékkal csökkentek.
Visszaestek az amerikai készletek, drágul az olaj Tempós drágulásba kezdett a kőolaj, miután nyilvánosságra került, hogy az Egyesült Államok készletei - az import lassulása miatt - két hónapja nem látott ütemben csökkentek …
Pozitív korrekció a Wall Streeten A tenapi zuhanást követően felfelé korrigálnak a tengerentúli részvényindexek, nyitás után röviddel a Dow Jones és az S&P-500 0,33, a Nasdaq Composite pedig 0,92 százalékos …