A Bertelsmann-vezér nem megy a DT-hez Minden alapot nélkülöző spekulációnak minősítette a Deutsche Telekom felügyelő bizottságának egyik tagja azt a pletykát, amely szerint a távközlési cég élére a Bertelsmann leköszönő vezére, …
A BUX is feltámadóban, a Richter viszi a prímet A pénteki tengerentúli, illetve a nyugat-európai példát követve izmosodik a BUX is, a BÉT hivatalos részvényindexe háromnegyed 11 után 2,7 százalékos emelkedéssel 6 980 ponton …
Továbbra is fellendülésre számít a Pearson A brit Pearson kiadócsoport bejelentette, hogy az egy részvényre jutó eredmény terén - a korábbi prognózisnak megfelelően - jelentős növekedésre számít az idén. A cég …
A Deutsche Telekom húzza fel a DAX-ot Meglódult a frankfurti tőzsdeindex, a DAX 2 százalékos emelkedése elsősorban a Deutsche Telekom drágulásának köszönhető, a távközlési óriás részvényei háromnegyed 10 előtt 2,7 százalékos pluszban …
DÉLELŐTTI ÖSSZEFOGLALÓ Pénteken emelkedéssel zártak a tengerentúli részvényindexek, s ez jó hatással van az európai és ázsiai hétkezdetre is. Fél kilenc után a Footsie 0,4, a DAX …
Qwest-számmisztika: mégsem annyi az annyi A már tőzsdefelügyeleti vizsgálatot nyögő Qwest Communications International bejelentette, hogy 1999-2001 között nem megfelelő számviteli módszereket alkalmazott, s emiatt módosítania kell pénzügyi eredményeit. A cég …
A Vodafone 2,7 millió új előfizetőt szerzett A Vodafone Group Plc üzleti évének júniussal végződő első negyedében 2,7 millióval 103,9 millió főre gyarapította előfizetői táborát, elsősorban az olaszországi és japán növekedésnek köszönhetően …
Jól indul a nap a nyugat-európai börzéken Emelkedéssel kezdték a hét első kereskedési napját a vezető nyugat-európai részvényindexek. Nyitás után röviddel a CAC-40 - a L'Orealnak és az EADS-nak köszönhetően 0,9, a …
Rekordszintre ugrott a Honda Motor profitja A június 30-án zárult első negyedévben éves összevetésben 20 százalékkal, a rekordot jelentő 107,5 milliárd jenre (903 millió dollár) nőtt a Honda Motor profitja.
Félmilliárd eurós kötvénykibocsátásra készül a France Télécom A France Télécom félmilliárd dollár értékű kötvénykibocsátást tervez - írja a Bloomberg. Az értékpapírok átválthatók, ám nem a távközlési cég, hanem az STMicroelectronics chipgyártó társaság …