Az elmúlt héten az amerikai kőolajkínálat 1,9 százalékkal csökkent, az import március 22. óta nem látott szintre esett vissza, miután lezárták a kanadai vezetéket - írja a Bloomberg. Részben a venezuelai politikai helyzet bizonytalansága miatt a behozatal további szűkülése valószínű, vagyis az árak emelkedése nem áll meg.
A várakozásokat meghaladó mértékben apadtak az üzemanyagkészletek is, 1,1 százalékkal 214 millió hordóra, amiben a megelőző heti rekordot követő 40 százalékos, 312 ezer hordós importvisszaesés is szerepet játszott.
A Brent hordója augusztusi szállításra 1,6 százalékkal 25,58 dollárra drágult ma a londoni kőolajtőzsdén, s ezzel az idén összesen 28 százalékkal emelkedett a jegyzés.
Az API adatait - bár a trendet jól jelzik - némi fenntartással fogadta a piac, hiszen az intézet két héttel ezelőtt is komoly korrekciót volt kénytelen közzétenni. Akkor a 6,3 millió hordós kínálatcsökkenésről szóló információt egy héttel később 4,6 millióra módosította. A kereskedők emiatt inkább az amerikai energiaügyi minisztérium még ma megjelenő adataira várnak.
