Vészjelzést küldött a Magyar Reklámszövetség. Gulyás János, a szervezet elnöke azt mondta: a reklámbevételek húsz évvel ezelőtti szinten vannak, az iparág évek óta mélyütések sorozatát szenvedi el.
Szerző(k): K. R.Megjöttek a friss amerikai makroadatok, vegyes a kép a tengerentúlon.
Szerző(k): EconomxAz európai börzék vegyesen zártak, az amerikai mutatók zöldben állnak este.
Szerző(k): EconomxCsökkentette gazdaságnövekedési prognosztizációját az MBH Bank. Éves átlagos inflációban 4,1 százalékkal terveznek az idei évre, 2025-re 3,4 százalékra csökkenhet a fogyasztói árak átlagos emelkedése. A jegybanki kamat esetében is csökkenésére számítanak a pénzintézet elemzői.
Szerző(k): Horváth BalázsAz Üzbegisztánba irányuló magyar export 12 százalékkal erősödött a tavalyi évben, meghaladta a 90 millió dollárt. Erős a kereslet a Magyarországon gyártott járművekre is.
Szerző(k): Horváth TiborA korábbi innovációs és technológiai miniszter az Economxnak adott interjújában elmondta, hogy a védelemiparban létrejövő beruházásokból a magyar vállalatok többféleképpen is profitálhatnak. Az N7 Holding vezérigazgatója a május 10-ei Defence Industry Summit hadiipari konferencia kapcsán arról is beszélt, hogy a hazai védelmi ipar fejlődésében és a technológiai innovációk bevezetésében kiemelt szerepe volt a külföldi piacvezető cégekkel történő együttműködéseknek.
Szerző(k): Vermes ÁdámNagy Márton nemzetgazdasági miniszter a 2030-ig szóló iparstratégiát fehér könyvként aposztrofálta, amiben az egészségipar fontos szerepet tölt be. Az orvostechnikai eszközgyártók szerint a legfontosabb az lenne, ha jobban helyzetbe hoznák a magyar gyártókat a tenderekben.
Szerző(k): Koncsek RitaA gazdasági újraindulással összhangban idén a lakossági fogyasztás is erőre kapott Magyarországon, amely az Economxnak nyilatkozó közgazdász szerint a friss GDP tükrében jó eséllyel serkenti tovább a növekedést.
Szerző(k): Thurzó KatalinA régióban a magyar piacon csökkent leginkább a műtrágya felhasználás – mondta el az Economxnak a Nitrogénművek kerekedelmi igazgatója, aki többek közt arról is beszélt, hogy miért kényszerülhetnek termelők a földjeik eladására, és miért tartja ipari hulladéknak az Ukrajnából érkező műtrágyát.
Szerző(k): Drávucz Péter