üzemanyag

05.
23.
20:43
Kormányváltás utáni tisztogatás az állami olajcégnél: repül alelnök is, aki egyébként rajztanár

Kormányváltás utáni tisztogatás az állami olajcégnél: repül alelnök is, aki egyébként rajztanár

Már legalább száz munkatársat, köztük a legfelsőbb vezetőket menesztettek, vagy mondtak fel maguktól az egyik legnagyobb lengyel állami cégnél, a Mol partnereként is ismert Orlennél. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a hatalmas vállalat az előző kormány embereinek kifizetőhelyeként működhetett.

Szerző(k): Hegedűs Szabolcs
05.
21.
19:32
Háromszorosára ugrott a metrójegy ára, de lesz ez még rosszabb is

Háromszorosára ugrott a metrójegy ára, de lesz ez még rosszabb is

Figyelemfelkeltő kampánya után sokan várták Argentínában, hogy megkezdje munkásságát Javier Milei, decemberben beiktatott elnök. Az új államfő nem árult zsákbamacskát, már megválasztása előtt arról beszélt, hogy kezdetben nagyon fájdalmasak lesznek az intézkedései, a többség azonban nem vette komolyan ezt az ígéretét. Most pedig egyre többen elégedetlenkednek az elszabaduló infláció és a megélhetési nehézségek miatt. A lapunknak nyilatkozó szakértő szerint pedig a szigor java még hátra van.

Szerző(k): Csernik-Varga Adrienn
05.
21.
18:12
Ilyet profit mellett szúnyogcsípés az extraprofit-adó

Ilyet profit mellett szúnyogcsípés az extraprofit-adó

Az ír légitársaság, a Wizz Air legfőbb riválisa, közel 184 millióra növelte az utasainak számát, 9 százalékos növekedést eredményezve az előző pénzügyi évhez képest. Nyereségét továbbá 34 százalékkal növelte, 1,92 milliárd eurós adózott jövedelemmel. 

Szerző(k): Balatoni Lilla
05.
20.
10:18
Rekord nyereség: közel az évi 200 millió utashoz a Ryanair

Rekord nyereség: közel az évi 200 millió utashoz a Ryanair

Elemzők által vártnál nagyobb, rekordszintű éves nyereségről jelentett az ír fapados légitársaság hétfőn, mivel a megnövekedett kereslet és viteldíjak ellensúlyozták az üzemanyagköltségeket.

Szerző(k): V. G.
05.
20.
06:52
Jön a hét legfontosabb bejelentése: ez mindannyiunk életére hatással lesz 

Jön a hét legfontosabb bejelentése: ez mindannyiunk életére hatással lesz 

Azok, akik hitelt szeretnének felvenni, például lakásvásárlásra, egyre alacsonyabb kamatokkal találkozhatnak, miközben a megtakarítók is ugyanezt tapasztalhatják. Ez a folyamatosan csökkenő alapkamatnak köszönhető, ami a forint árfolyamára is hatással van, és amelyről kedden dönt újra a magyar jegybank. Vajon mit lép kedden a Monetáris Tanács?

Szerző(k): Rádi Balázs
05.
18.
11:40
Elkeseredett háború zajlik a magyarok pénzéért, és még rengeteg áldozata lesz

Elkeseredett háború zajlik a magyarok pénzéért, és még rengeteg áldozata lesz

Elsőre talán nehezen érthető folyamatok zajlanak a magyar gazdaságban, amelyek végül a pénztárcánkon keresztül minden magyart érintenek. Mi indokolja az inflációt? Mit tehet a kormányzat? Hogyan javulhat a versenyképesség? Ezekről is kérdeztük Lentner Csaba közgazdászprofesszort, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi tanárát.

Szerző(k): Sarkadi-Illyés Csaba
05.
17.
11:28
Végre jó hírek érkeztek a kutakról, így alakultak az üzemanyagárak

Végre jó hírek érkeztek a kutakról, így alakultak az üzemanyagárak

A legfrissebb adatok alapján Magyarországhoz képest a régiós országok közül Ausztriában, Csehországban, Horvátországban, Szerbiában és Szlovákiában is magasabb volt a benzin átlagára.

Szerző(k): Vermes Ádám
05.
17.
10:33
Nagy Márton: A kormány csökkentette az üzemanyagok árát

Nagy Márton: A kormány csökkentette az üzemanyagok árát

A Központi Statisztikai Hivatal pénteken közzétett adatai rámutatnak, hogy a kormány letörte a háborús üzemanyagárakat. Az üzemanyagkereskedők megértették és elfogadták a kormány szándékait és célját, így az elmúlt hetekben jelentős árcsökkentést hajtottak végre – közölte pénteken Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.

Szerző(k): Eisenkrammer Nóra
05.
15.
21:06
Megdöccent picit az amerikai kiskereskedelem

Megdöccent picit az amerikai kiskereskedelem

Az elemzők meglepetésére nem bővült, hanem helyben maradt a kiskereskedelmi forgalom áprilisban az Egyesült Államokban.

Szerző(k): Zádori Bence
05.
15.
18:39
Pénteken újabb üzemanyagár-csökkenés jön

Pénteken újabb üzemanyagár-csökkenés jön

A benzin és a gázolaj is olcsóbb lesz.

Szerző(k): K. G.