önvezető

07.
18.
14:45

Jönnek az okosabroncsok

A tűz után az emberiség második legrégebbi találmánya a kerék, amely ugyan apróbb változásokon átment, de lényegében változatlanul használjuk több ezer éve. Elég logikus is: venni kell egy kerek felületet, amit rögzíteni kell egy tengelyhez, annyi kritériummal, hogy elbírja azt, amit szállítanak "rajta".

Szerző(k):
07.
18.
11:21
A Teslával és az Amazonnal működne együtt a magyar sikercég

A Teslával és az Amazonnal működne együtt a magyar sikercég

A Waberer's vezetői a Teslánál, az Amazonnál és a Paccarnál folytattak tárgyalásokat múlt héten, amikor a Varga Mihály pénzügyminisztert kísérő üzleti delegációval az Egyesült Államokba utaztak.

Szerző(k): Dzindzisz Sztefan
07.
10.
13:58
Komoly beruházást indít a Bosch Budapesten

Komoly beruházást indít a Bosch Budapesten

A Bosch 37 milliárd forintból 90 ezer négyzetméterrel bővíti fejlesztési központját Budapesten, az építkezés 2021-ben ér véget - írja az MTI.

Szerző(k): Szász Péter
07.
10.
07:05
Ezt a sikert kellene Magyarországnak lemásolnia

Ezt a sikert kellene Magyarországnak lemásolnia

Évtizedek óta sikertörténetként beszélnek az izraeli startup ökoszisztémáról, most mégis nagy változások zajlanak az országban. A miértekről Danny Birannal, az Izraeli Innovációs Hivatal alelnökével beszélgettünk.

Szerző(k): Dzindzisz Sztefan
07.
06.
13:06
Nagy sikerről számolt be a Mercedes

Nagy sikerről számolt be a Mercedes

A Daimler a külföldi autógyárak között elsőként kapott engedélyt Kínában önvezető autók tesztelésére Peking utcáin.

Szerző(k): Dzindzisz Sztefan
07.
03.
12:42
Kihívót kap a magyar kormány csodafegyvere

Kihívót kap a magyar kormány csodafegyvere

Az elektromobilitás új eszközeinek tesztközpontját hozzák létre Svédországban, amivel nagy lendületet adhatnak a környezetet kímélő elektromos járművek fejlesztésének. A programot közpénzből és vállalati hozzájárulásokból finanszírozzák.

Szerző(k): Komócsin Sándor
07.
01.
12:08
BMW-főnök: akár be is tilthatják az önvezető autókat néhány országban

BMW-főnök: akár be is tilthatják az önvezető autókat néhány országban

Csak tökéletes önvezető autókat szabad az utakra engedni, de ezekre még sokat kell várni a BMW igazgatósági tagja szerint. Elképzelhetőnek tartja, hogy lesznek országok, ahol korlátozzák vagy betiltják az önvezető autókat.

Szerző(k): Csernátony Csaba
06.
22.
06:41
Magára szabadított egy válságot az autóipar

Magára szabadított egy válságot az autóipar

Rossz lóra tettek a világ legnagyobb autóipari vállalatai egy elemző cég szerint: az elektromos autók kifejlesztése, termelése egyelőre drága, miközben a terméket kevesen engedhetik meg maguknak és nem épült ki a szükséges infrastruktúra az autóknak.

Szerző(k): Szabó Dániel
06.
10.
15:44
Lezárták az Erzsébet hidat

Lezárták az Erzsébet hidat

Baleset miatt teljes szélességében lezárták a fővárosi Erzsébet hidat vasárnap délután - írja az MTI.

Szerző(k): Szász Péter
06.
10.
11:11
Eltűnhet egy amerikai autómárka

Eltűnhet egy amerikai autómárka

Egyre inkább úgy tűnik, hogy a Chrysler brandet maga mögött hagyja a Fiat. A márkát még a legnagyobb piacán, az USA-ban sem szeretik igazán. De a Dodge napjai is fogyóban lehetnek.

Szerző(k): Szabó Dániel