A környezetvédők szerint lassan szennyező veszélyforrást jelent az almásfüzitői egykori timföldgyár után megmaradt fedett, szikkasztott vörösiszap-tároló. A helyi polgármester, a hulladékkezelő cég és a szakhatóságok szerint rendben folyik a munka. Bárkinek is van igaza, évtizedek múlva derülhet csak ki az igazság.
Szerző(k): Szabó DánielA magyar cégeket meglehetősen váratlanul és felkészületlenül érintette a koronavírus-járvány miatti hirtelen leállás, ám azon kívül, hogy sok, főleg kisebb vállalkozásnál a tartalékok alacsony szintje vagy esetleg hiánya okoz alapvető problémát, a megfelelő vészhelyzeti terv hiánya is legalább akkora baj forrása lehetett a cégeknél. Rónaszéki Péterrel, a FORTIX Consulting Kft. ügyvezetőjével arról beszélgettünk, hogy mire jó egy "B" terv a krízishelyzetre és hogyan segíthet ez egy váratlan válsághelyzet kárainak minimalizálásában.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA válság miatt több cégnél is tervezhetik, hogy adómentes juttatással segítsenek a dolgozóiknak. Viszont bár a lehetőség adott, kimaradt egy rendelet, hogy ezt mégis megtehesse a munkáltató.
Szerző(k): Szabó DánielA vörösiszapper mind a tizenhárom vádlottja tagadta bűnösségét és felmenését kérte pénteken az utolsó szó jogán felszólalva a Győri Ítélőtáblán. A másodfokú eljárásban egy hét múlva, december 13-án hirdetnek ítéletet - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielElkezdődött a vörösiszapper másodfokú tárgyalása csütörtökön a Győri Ítélőtáblán, amelyen a másodrendű vádlott védője a Győri Törvényszék megismételt elsőfokú ítéletének abszolút hatályon kívül helyezését vagy módosítását kérte.
Szerző(k): Domokos LászlóAz erdészeti hatóság befejezett erdősítésként átvette, erdőnek minősítette a kolontári vörösiszap-katasztrófa során elöntött egykori mezőgazdasági területeken a Bakonyerdő Zrt. Devecseri Erdészete által 2012-ben végzett erdőtelepítéseket.
Szerző(k): Domokos LászlóTíz ember bűnösségét mondta ki a vörösiszapper megismételt elsőfokú eljárásában a Győri Törvényszék hétfőn. Az első- és a másodrendű vádlottat, a Mal Zrt. volt vezérigazgatóját és műszaki vezérigazgató-helyettesét letöltendő szabadságvesztésre ítélték. Öt vádlottat felmentettek.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanAz úgynevezett vörösiszapper megismételt elsőfokú eljárásában hétfő délután hirdet ítéletet a Győri Törvényszék.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanTöbb száz áldozata lehet annak a pénteki gátszakadásnak, melynek során a brazíliai Vale bányavállalat egy használaton kívüli zagytározójának gátja átszakadt. Az MTI szerint Áder János köztársasági elnök táviratban fejezte ki részvétét vasárnap brazil kollégájának, Jair Bolsonarónak.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna