Meg kellene-e kezdenie az Európai Uniónak a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával? - ez lehet Európa jövője szempontjából a legfontosabb kérdés. Szólnak nyomós érvek mellette és ellene, így a döntés mindenképpen kockázatos, ám halogatni nem lehet.
Szerző(k): Komócsin SándorA június végi madridi NATO-csúcstalálkozó több kulcsfontosságú területen átalakításokat fog eredményezni. A NATO-t még erősebbé és mozgékonyabbá tesszük - mondta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár csütörtökön Brüsszelben a szövetség védelmi minisztereinek tanácskozását követő sajtótájékoztatón. A NATO-szövetségesek megállapodtak abban, hogy további segítséget nyújtanak Ukrajnának, köztük nehézfegyvereket és nagy hatótávolságú rendszereket.
Szerző(k): Domokos ErikaBékétlenebbé vált tavaly a világ azzal együtt is, hogy az orosz-ukrán konfliktus hatásai még csak részlegesen jelentek meg a mérőszámokban - áll az Institute for Economics and Peace (IEP) nevű nemzetközi kutatóintézet szerdán Londonban ismertetett éves jelentésében. A tanulmány szerint Magyarország a vizsgált 163 ország és térség legbékésebb felső tizenötös mezőnyében van.
Szerző(k): Tér DiánaRomániába érkezett kedd este Emmanuel Macron francia elnök, hogy meglátogassa az ukrajnai háború miatt létrehozott romániai NATO-harccsoport gerincét képező francia csapatokat. Macron a német kancellárral és az olasz kormányfővel együtt Ukrajnába tarthat.
Szerző(k): Domokos ErikaVajon milyen bizonyítvány az, amelyet Angela Merkel- megtörve 2021. őszi visszavonulása óta tartott hallgatását - magyarázott a napokban adott nyilvános interjújában? - teszi fel a kérdést a Bloomberg német származású szakírója, aki talán az eddigi legnegatívabb megjegyzést teszi a sok bírálatot kapott volt német kancellárra. Nem fogadja el a nyugdíjas politikus érveit, amelyekkel a putyini Oroszországgal kapcsolatos lépéseit indokolta.
Szerző(k): Komócsin SándorA Kossuth rádiónak nyilatkozó pénzügyminiszter amellett kardoskodott, hogy a rezsivédelmi és a honvédelmi alappal a kormány meg tudja őrizni az elért eredményeket és garantálni a biztonságot - írta meg az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánAz orosz külügyminisztérium szombaton közölte, hogy Moszkva arányos válaszlépésre készül a NATO-erők lengyelországi katonai felsorakozása miatt - jelentette az Interfax hírügynökség egy orosz diplomatára hivatkozva.
Szerző(k): Szabó DánielNekirugaszkodik a kormány annak, hogy teljesítse a NATO elvárását, miszerint a katonai szervezet tagállamainak éves költségvetésük két százalékát kell védelmi kiadásokra fordítaniuk.
Szerző(k): Komócsin SándorAz ukrajnai háború bizonyos értelemben már európai, sőt globális jelleget öltött, hiszen világméretűek a gazdasági következményei, Lengyelország érdeke pedig az, hogy Ukrajna ne szenvedjen vereséget - jelentette ki Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormánypárt elnöke egy szerdai vidéki gyűlésen.
Szerző(k): Domokos Erika