BUX 133710.40 0,03 %
OTP 40370 -0,98 %

Keresés

04.
02.
12:00

Itt a "TV2 meg én" hitelkártya

Mától az OTP Bank kizárólagos kibocsátóként megkezdi a "TV2 meg én" co-branded, Mastercard tipusú hitelkártya forgalmazását - jelentették be a cég képviselői.

Szerző(k):
Diószegi József
04.
01.
23:59

Megdőlt a hitelkártyák adatlopási rekordja

Sajátos rekorddal hívta fel magára a figyelmet a Magyarországon kevéssé ismert T. J. Maxx, HomeGoods, Winners diszkontláncokat és más áruházakat üzemeltető amerikai TJX Cos. kiskereskedelmi vállalat: a komputerbetörések történetében tőle lopták el a legtöbb bankkártya-, illetve hitelkártyaadatot. (A második helyen a CardSystems Solutions Inc. fizetéskezelő áll, amelytől 2005-ben 40 millió hitelkártya adatait lopták el.) Összesen 45,7 millió 2003-ban és 2004-ben használt kártya információihoz jutottak hozzá a hackerek 2005 júliusában, illetve 2006 májusa és 2007 januárja között – derül ki a TJX múlt héten nyilvánosságra hozott közleményéből. A társaság azt is bejelentette, hogy lemásolták 455 ezer ügyfele személyi azonosítójának (például jogosítványának vagy katonaigazolványának) adatait, amelyek azért szerepeltek az adatbázisban, mert ezek alapján tartották nyilván a vásárlási blokk nélkül reklamáló vevőket. Az esetek 75 százalékában lejárt, érvénytelen információt szereztek meg a tolvajok – áll a közleményben –, illetve nem fértek hozzá a kártyák mágnescsíkján tárolt bizalmas adatokhoz. Kétlik, hogy pin-kódok kerülhettek illetéktelen kezekbe, mivel ezeket nem őrizték meg a TJX szerverei, ám azt nem tudják, hogy bármely esetben felhasználták-e a vállalattól kikerült információkat. A múlt héten mindenesetre az egyesült államokbeli Miamiban letartóztattak hat személyt, akik Florida térségében hamis ajándékkártyákkal próbáltak vásárolni; feltételezések szerint az ezeken szereplő azonosító adatok a TJX-lopásból származnak. A kiskereskedelmi cég már januárban közölte, hogy feltörték az informatikai rendszerét, de a kár nagyságáról csak mostanra sikerült átfogó információt összegyűjtenie. A vállalat figyelmeztette ügyfeleit, hogy ellenőrizzék kártyáik pénzforgalmát és a tolvajok kézre kerítése céljából kapcsolatba léptek az USA és Nagy-Britannia illetékes hatóságaival.

Szerző(k):
Economx
03.
28.
23:59

Néhol hónapos türelem kell

Teljesen eltérő és az ügyfelek számára jórészt követhetetlen, hogy egy-egy kártyás tranzakció után a kártyakibocsátó bank hány napig várja, míg a tranzakciót a kártyaelfogadó kereskedő, illetve bankja elszámolja. Pedig ennek elég nagy jelentősége lehet, hiszen a tranzakció megtörténte után a bankok a fizetendő összeget foglalásként azonnal elkülönítik, ahhoz az ügyfél már nem fér hozzá – az elszámolásig függő tételnek számít. A szállodák és az autókölcsönzők a foglaláskor előszeretettel teszik úgynevezett előfoglalásba a szolgáltatás teljes díját, illetve egy biztonsági tartaléknak számító összeget a szolgáltatás igénybevételekor. Ha más módon fizetünk vagy éppen nem vesszük igénybe a szolgáltatást és nem vagyunk elég rámenősek a végső elszámoláskor, ez a foglalt összeg gyakran „bennragad”: a kereskedő nem indítja el a tranzakciótörlési folyamatot, így a foglalás tovább él. Esetenként akár harminc napig is várhatunk a pénzünkre – az Erste és az UniCredit Bank például alapesetben ennyi ideig nem törli az érzékelt tranzakciók után a foglalást. Jobban járnak az OTP és a Raiffeisen Bank ügyfelei: ők akár már tizenöt nap múlva újra használhatják az elkülönített pénzüket, míg a CIB és az Inter-Európa Bank ügyfeleinek két hetet kell erre várniuk. Az, hogy a transzparencia ráférne erre a területre, talán mindennél jobban mutatja, hogy míg egyes hitelintézetek gyakorlatában a foglalás szabályozása az üzletszabályzat része, más hitelintézetek hangsúlyozottan egyedi feltételek alapján döntenek arról, hogy meddig várnak a tranzakció elszámolására, illetve törlésére. A felsorolt paraméterek alapján előfordulhat, hogy az ügyfél az egyik külföldi országban történő fizetésének törlése tíz nap alatt megtörténik, ám egy másik államból származó tranzakciót harminc napig nem ír jóvá a hitelintézet. Aki úgy véli, viszonylag egyszerű egy ilyen tranzakció után a foglalás törlése, téved. Viszonylag könnyű esetnek számít, ha dupla foglalásra kerül sor: ilyenkor például a kereskedő terminálján kétszer húzzák le a plasztikot. A helyzet egyértelmű, hiszen a fillérre azonos, gyors egymásutánban bekövetkező két „fizetésről” csak egyetlen elszámoló terhelési bizonylat érkezik a bankhoz. A pénzintézetek zöme ezt automatikusan kiszűri és a dupla foglalásban lévő pénzt szinte azonnal felszabadítja. Az ilyen dupla foglalások nyugodtan megreklamálhatók telefonon, illetve a fiókban is. Más a helyzet a fent már említett előfoglalásos esetben. Ilyenkor a bankok zöme (Erste, K&H, Raiffeisen, UniCredit) csak és kizárólag a kereskedő, illetve az elfogadóbank engedélye alapján hajlandó idő előtt törölni a foglalási tételt. Ez praktikusan azt jelenti, hogy a pórul járt ügyfél kitelefonálhat vagy e-mailezhet külföldi szállodájába, hogy ugyan már, lépjenek az ügyben valamit. Más bankok – CIB, MKB, OTP – egyedi döntés alapján a zárolás korábbi feloldását is ígérik. Gyakorlati tapasztalatok szerint a kártyatulajdonos itt is általában csak bizonyítékok alapján érvelhet – az OTP szerint ilyen lehet egy készpénzfizetési számla vagy a kereskedő igazolása, amit be tudunk mutatni. Öröm az ürömben, hogy a megkérdezett pénzintézetek mindegyike fontosnak tartotta hangsúlyozni: a foglalásban lévő pénzek számlán lévő összegnek minősülnek, így a foglalás ideje alatt csak használatukról vagyunk kénytelenek időlegesen lemondani, a kamatukról nem. A függő tételek között nyilvántartott hitelkártya-tranzakciók az elszámolásig nem kamatoznak, csak a felhasználható hitelkeretet csökkentik.

Szerző(k):
Nagy Nándor László
03.
25.
23:59

Mindent visz a Rolling Stones

A Rolling Stones, mint a szupersztár rockegyüttesek általában, nem gázsiért lép fel július 20-án a Puskás Ferenc Stadionban, hanem a szakmában szokásos megállapodás szerint az összes bevétel őket illeti az adók, a szervezési költségek és a szervezők díjának levonása után – mondta lapunknak Hegedűs László, a szervező Multimedia Concerts Kft. ügyvezető igazgatója. A koncert költségvetése ugyan üzleti titok, de a nagyságrendről sokat elmondhat, hogy a világhírű zenekar 2005 augusztusában Bigger Bang névvel indított és utolsónak beharangozott turnéja – amelynek egyik európai állomása lesz Budapest – minden idők legjövedelmezőbb koncertkörútja. Tavaly a 39 amerikai koncert 138,5 millió dollár bevételt hozott a zenekarnak, ami koncertenként átlagosan 3,55 millió dollárt, azaz 656 millió forintot jelentett. Egy ilyen nagyszabású koncert helyszínének bérlete is több tíz millió forintba kerül a Puskás Ferenc Stadionban, ami többek között tartalmazza a használatért fizetett díjat, a takarítás, az őrzés-védelem, a fűpótlás vagy a technikai előkészítés költségeit – tette hozzá Hegedűs. A koncert elmaradásának esetére – ahogy ilyenkor szokás – a felek biztosítást kötöttek. A 27 állomásos európai turné szponzorai még nem ismertek, korábban az együttes egyik fő támogatója az American Express hitelkártya-társaság volt. A Multimedia nyolc éve próbálja Magyarországra csábítani a legendás zenekart, de ez eddig a magas költségek vagy a megfelelő befogadóképességű helyszín, illetve a sikertelen időpont-egyeztetés miatt nem jött össze. Ugyanakkor a korábbi években kalkulált, 25–40 ezer forintos jegyárak magasak lettek volna a hazai közönségnek, most viszont a Kelet-Közép-Európában még tervezett koncertek rentábilissá teszi a szervezést. A zenekar a régióban Magyarországon kívül fellép Romániában, Csehországban, Ukrajnában, Horvátországban, Szerbiában és Montenegróban is. (Az európai körút Lisszabontól Oslóig és Kijevig összesen 27 állomást érint.) A Puskás Ferenc Stadionba így a vártnál olcsóbban, körülbelül 9 és 16 ezer forint között, valamint a legdrágább ülőhelyekért 22 ezer forintért lehet majd jegyeket vásárolni március 30-ától a Ticketpro-hálózat pénztáraiban és az interneten – tette hozzá az ügyvezető. A stadion felső karéjában lévő lelátók tavalyi felújítása után összesen 60 ezer belépőt értékesít a szervező. A Rolling Stones felszerelését több mint hatvan kamionnal hozzák Magyarországra, a koncertre a színpadot egy hétig építik és két nap alatt bontják le.

Szerző(k):
Domokos Erika
03.
19.
23:59

Még akciósak a co-branded-kedvezmények

Csütörtökig tart a születésnapi akció az Auchan-áruházakban, ennek keretében csütörtökig van módjuk az Auchan-hitelkártya tulajdonosainak arra, hogy 10 százalékos kedvezménnyel fizessenek az áruházlánc bármelyik üzletében. A vásárlásnak csak a kártya hitelkerete szab határt, a 10 százalékos kedvezményt a havi záráskor írják jóvá a kártyatulajdonosoknak. A március 2-a óta tartó akció fogadtatásáról még nincsenek tapasztalataink – mondta el a NAPI Gazdaság kérdésére Kálmi Szilvia, a plasztikot kibocsátó Accord Magyarország callcenter-vezetője, aki szerint ugyanakkor a mostani promóció is illeszkedik abba a folyamatba, amelyben a pénzügyi szolgáltató partnerével azt vizsgálja, hogy mennyire lehet növelni az ügyfelek lojalitását állandó kedvezményekkel. Az Accord és az Auchan tavaly elindította a Big Day akciókat, amikor egy-egy szombaton a kártyatulajdonosok a fizetési opció függvényében 3, illetve 15 százalékos kedvezménnyel vásárolhattak megkötés nélkül az áruházakban. Ezt a kampányt idén előre tervezhetővé tették: minden hónap harmadik keddjén van módjuk az Auchan-plasztik tulajdonosainak kedvezménnyel vásárolni. (A nagyobb kedvezményt az ügyfelek akkor kapják, ha a 41,38 százalékos éves THM melletti hitelopciót választják.) Kálmi Szilvia tájékoztatása szerint jelenleg 45 ezer Auchan-hitelkártya van forgalomban, ezek egyre nagyobb része már a tavaly május óta bevezetett MasterCard Electronic kártya, amely lehetővé teszi, hogy tulajdonosa az Auchan-áruházakon kívül is használja a plasztikot. Ugyanakkor kamatmentes fizetésre csak az Auchan-áruházakban van lehetőség, ha az ügyfél fizetés után ezt az opciót választja, bármely más esetben a fizetés után a tartozás rendezéséig ketyeg a hitel kamata.

Szerző(k):
Nagy Nándor László
02.
28.
23:59

Veszélyes a pozitív adóslista

– Milyen érzés azt látni, hogy a hazai bankpiac szinte minden szereplője az önök vadászterületén, a fedezetlen hitelek terén erősít? – Ambivalens érzéseim vannak ezzel kapcsolatban. Egyfelől teljesen normálisnak ítélem ezt a tendenciát, hiszen a pénzintézetnek mint szolgáltatónak olyan terméket kell kínálnia, amelyre az ügyfélnek szüksége van. A másik oldalról viszont nem hallgatható el, hogy a fedezetlen fogyasztási hitelek piaca komoly szakértelmet követel. Tőlünk nyugatabbra specialisták merészkedtek először erre a területre, nálunk meg szinte mindegyik pénzintézet a vállalati bankból építette ki a lakossági üzletágát. Ezek általában nem rendelkeztek speciális hitelbírálati és adósságkezelési rendszerrel, ezért általános score-t vettek meg és adaptáltak, ami – kell-e mondanom – korántsem olyan hatékony, mint egy erre a célra fejlesztett rendszer. Mi itt a Cetelemnél, 10 évvel ezelőtt szintén egy, a francia anyacégtől átvett scoring rendszerrel indultunk, ám azóta már a harmadik, saját hitelezési tapasztalataink alapján készült hitelbírálati rendszerünket fejlesztettük ki. – Jelenleg hány ügyfélről rendelkezik adatokkal a Cetelem? – Évi 200-300 ezer ügyfélnek nyújtunk áruhitelt és személyi kölcsönt, s bár egy részük visszatérő partner, adatbázisunkban meghaladja a milliót az ügyfelek száma. – Gondolom, sokan irigylik önöktől ezt az információállományt… – Természetesen, de elsősorban adósságkezelési rendszerünk iránt érdeklődtek, ami érthetően nem eladó. – Szavaiból úgy tűnik, hogy nem híve a pozitív adóslista bevezetésének. – Korábban is elmondtam már: ha kötelezővé teszik, természetesen nem keresünk majd kiskapukat, ám önkéntes alapon nem társulunk egy ilyen kezdeményezéshez. Úgy vélem, a pozitív lista nagyobb veszélyt jelent a piac tisztaságára nézve, mint amennyivel az általános hitelezési kockázatot csökkenti. Elkerülhetetlen ugyanis, hogy a listában szereplő adatokat a nagybankok ügyfélszerzésre használják majd. Nekik ugyanis megéri akkor is számtalan ügyfél adatait lekérdezni, ha az pénzbe – akár ezer forintba – kerül. Mi, akik döntően sok kis összegű hitelt nyújtunk, ezt nem tudjuk majd visszahozni az ügyfélen. Nem véletlen, hogy a jelenlegi, a rossz adósokat nyilvántartó BAR-listáról zömében személyi hitel igénylésekor kérünk adatokat. Az áruvásárlási hitelek átlagosan 90–100 ezer forintos összege és az ügyletek nagy száma nem teszi lehetővé, hogy minden egyes ügylet mögé nézzünk – ilyenkor jön jól a saját adatbázisunk. – Viszont sokan úgy gondolják, ez a viszonylag könnyen kapható hitel csábítja a leginkább a kétes ügyfeleket eladósodásra. – Ezt másként látom. A lakossági hitelek kétharmada lakáshitel, egyharmada fogyasztási hitel. A fogyasztási hiteleken belül az áruhitel súlya 15 százalék, tehát nem az áruhitel miatt adósodik el a lakosság! Az viszont igaz, hogy ebben a szegmensben a legnagyobb a nem fizetés kockázata – ez természetes. Az ügyfelek, akik lakáshitelt vettek fel, gépkocsit lízingelnek, persze hogy fontossági sorrend szerint járnak el, s ha megszorulnak, először azok részletét fizetik ki, és mondjuk a tévé után fizetendő törlesztéssel maradnak el. Az eltorzult képhez hozzátartozik az is, hogy az alacsony átlagösszeg miatt az áruhitelek darabszáma jóval meghaladja a többi fogyasztási hitelét. Más bankokkal ellentétben adósságkezelési alapfilozófiánk – amelyet a francia tulajdonosoktól vettünk át –, hogy az ügyfelünk nem azért nem fizet, mert nem akar, hanem mert valamilyen probléma miatt nem tud. Épp ezért nekünk segítenünk kell őt abban, hogy kilábaljon a gondokból. A Cetelem nem adja el néhány hónap után a kétes követeléseit, mint azt néhány versenytársunk teszi. Az az ügyfél, akinek segítséget nyújtunk az átmeneti pénzzavarban, később is hűséges marad. – Én azért továbbra is úgy vélem, azzal, hogy 0 százalékos THM-et hirdetnek immár nemcsak karácsony előtt, hanem gyakorlatilag egész évben jelen vannak, talán túlzottan is az eladósodásra csábítanak. – Új ügyfélkör megszólítására jó a 0 százalékos THM, ám ez a termék – legalábbis nálunk – nem az átlag ügyfélkörnek készült. Ők nem tudják vállalni az esetenként 4–6 hónapos törlesztési feltételt, 20–30 ezer forintos havi törlesztőrészlettel. Nekik más, a teherbírásuknak megfelelő konstrukciót ajánlunk. Figyelmeztető jel ugyanakkor, hogy a piacszerzésben érdekelt versenytársak konstrukciói egyre jobban elszakadnak a valóságtól: a piacon már van olyan ajánlat, ahol 20 hónapra ajánlják az ingyen hitelt, vagy a törlesztést 6–9 hónap után kell megkezdeni. Ez teljesen ésszerűtlen kockázatvállalás! – Ha már a piaci anomáliáknál tartunk: hogy áll a kereskedőkkel folytatott csata? Még mindig felfelé tartanak a jutalékok? – Talán már nem megy tovább a jutalékszint, ámbár a kereskedői oldalon továbbra is rendkívül erős a nyomás. Bár van ellenpélda is: a közelmúltban egyik partnerünk azt mondta: ne nagy jutalékot adjunk neki, inkább olcsóbb hitelt és ezzel növeljük a forgalmát. Az új megközelítésnek köszönhetően hónapok alatt megdupláztuk az érintett kereskedőnél a hitelforgalmunkat. Ez a jövőben, remélem, követendő példa lesz. De a magas jutalék nem egyedi a térségben. Néhány éve a cseh és lengyel kollégáink elborzadva látták a két számjegyű jutalékokat, ma már ők is ott tartanak, mint mi: a jutalékszint a nyugat-európai szint 3-4-szeresét teszi ki. – Hogyan tudják ezt elfogadtatni a tulajdonosokkal? – Ezek tények, aki a piacon akar maradni, kénytelen ezzel számolni – így vannak ezzel a tulajdonosaink is. Az persze más kérdés, hogy nyugtalanabbak lennének, ha nem tudnánk rendre hozni terveinket. Ehhez azonban óriási erőfeszítések szükségesek abban, hogy az adatbázisunkban lévő ügyfeleknek azokat a termékeinket is értékesítsük, amelyek jövedelmet termelnek. A mi számításaink szerint 10 milliárd forintos állomány alatt nincs esély arra, hogy nyereségesen tudjon bárki fogyasztási hitelezést folytatni. Az áruhitelezés átlagos 100 ezer forintos hitelösszege mellett könnyen kiszámolható, hogy ehhez mekkora munka kell, ráadásul 12–15 hónap alatt meg kell újítanunk az állományunkat. – Talán ennek is köszönhető, hogy a Cetelem is egyre kevésbé függ a klasszikus áruhitelezéstől. A különböző üzletágak mennyire részesednek a bevételekből? – Az áruhitel ajtónyitó termék, ezt egy percig sem tagadtuk. Idő kellett ugyanakkor, hogy más területeken is megjelenjünk. Ma a kihelyezésünknek csak 40 százaléka származik áruhitelből, a hitelkártya-forgalmunk szintén 40 százalékra tehető. A legfiatalabb üzletág, a személyi hitel hozza a maradék 20 százalékot. – A Cetelem automatikusan küldi ki a jól fizető áruhiteles ügyfeleinek meghatározott idő után a hitelkártyát. Érdekelne, milyen arányban használják a plasztikot az ügyfelek. – Az első körben kibocsátott kártyák több mint fele aktív, itt nincs okunk panaszra. – Ráadásul az ügyfelek átállításával mentesülnek a jutalékoktól is. – Ez nem egészen így van, mert co-branded partnereinknek a hitelkártyás forgalom után ugyanúgy fizetünk jutalékot, mint a klasszikus áruhitel folyósításakor. – A legérdekesebb kérdés a személyi hitel. Érdemes ebbe az üzletágba belevágni, hiszen itt valóban nagybankokkal versenyeznek? – Ügyfeleinknek személyi hitelt teherbíró-képességükhöz igazodóan, igen differenciáltan kell ajánlanunk. Amint említettem, a rövid futamidejű, 0 százalékos THM-mel megszólított ügyfelek speciális szegmenst jelentenek a személyi hitel értékesítésében is. Emellett azonban – mint azt talán már látta – elindultunk a közvetlen ügyfélszerzés irányába is: a személyi hiteleinket már hirdetjük is. – A verseny ugyanakkor ebben a szegmensben rendkívül éles, a Cetelem nagy hátránya, hogy mindeddig csak forintalapon finanszírozott. Várható-e változás ezen a téren? – Igen, bár sokáig ragaszkodtunk a forintalaphoz, de a piaci változások rákényszerítettek arra, hogy az év során elinduljunk a devizaalapú személyi hitellel.

Szerző(k):
Nagy Nándor László