BUX 133710.40 0,03 %
OTP 40370 -0,98 %

Keresés

05.
07.
23:59

„Időről időre kellenek az új kihívások”

Az 1992-es albertville-i téli olimpia magyar jégtáncosa világéletében karriert akart csinálni. Szerencséjére Amerikában az edzések mellett olyan banknál kezdett el gyakornokoskodni, amely azután a sportpályafutás után itthon is várta és bízott benne.

Szerző(k):
Nagy Nándor László
05.
03.
23:59

Bankkártyára hajtanak a kis- és középvállalatok

A hazai kis- és középvállalkozások ismerik a vállalati hitelkártyák nyújtotta lehetőségeket, de csak 24 százalékuk használ ilyen plasztikot az üzleti életben – hivatkozott egy nemzetközi felmérés hazánkra vonatkozó információira Zdenek Houser, a Mastercard Magyarországért, Horvátországért, Szlovéniáért felelős igazgatója. Az vállalkozások jelentős részét még mindig az információhiány tartja vissza attól, hogy az üzleti életben előforduló kiadásokat plasztik segítségével fizesse – mondta az igazgató. Az elmúlt év során a hazai kkv-k közel 120 ezer finanszírozási szerződést kötöttek bankokkal, ám ezekből mindössze 17 ezer volt éven túli hitelszerződés. Az éven belüli hiteleken belül jelentős részarányt képviselnek a Széchenyi hitelkártyák, amelyekből jelenleg mintegy 75 ezer van forgalomban, rajtuk keresztül az elmúlt öt év során mintegy 360 milliárd forintnyi hitelt helyeztek ki a bankok és a takarékszövetkezetek. Krisán László, a hitelkártyaprogramot kezelő Ka-Vosz Zrt. vezérigazgatója szerint a program talán már a közeljövőben kiegészülhet egy éven túli beruházási hitel konstrukcióval is. Az adatokból látható, hogy a Széchenyi kártyák tulajdonosai továbbra is elsősorban készpénz formájában szeretik a hitelkártya által biztosított hitelkeretet használni: a plasztikokkal havonta megforgatott pénzmennyiség nagyjából 4,8 milliárd forintot tesz ki, ám ebből alig 300 millió forint a kereskedelmi elfogadóhelyeken történő vásárlás, a fennmaradó összeget atm-ekből és bankfiókokban készpénzként veszik fel az érintett vállalkozások. A résztvevők szerint a bankkártyahasználat elterjedéséhez a jelenlegi elfogadói hálózat bővítése is szükséges lenne – Zdenek Houser szerint Nyugat-Európában 1 millió lakosra 10 ezer pos-terminál jut átlagosan, Magyarországon a közel 10 millió polgárra alig több mint 30 ezer – bár tavaly számottevően megugrott a kihelyezett pos-terminálok nagyságrendje. Ezek eloszlása ugyanakkor továbbra is Budapest-centrikus, holott például a Széchenyi kártyák tulajdonosainak 80 százaléka vidéki vállalkozás.

Szerző(k):
Nagy Nándor László
05.
01.
23:59

Cetelem: sikerek, de tervek alatt

A Magyar Cetelem Bank Zrt. az elmúlt év során 55 milliárd forint összegű hitelt helyezett ki ügyfeleinek, ami 2005-höz képest 11 százalékos növekedést jelent. Ez némileg elmarad az év elején tervezett 57 milliárdtól, ám örömre ad okot, hogy a kihelyezett kölcsönök közel felét már a hitelkártya-tulajdonosok generálták, amelyeknek száma meghaladta a 450 ezret. A klasszikus áruhitel területén a bank 1,3 millió termék megvásárlásához járult hozzá kölcsöneivel, és a terveknél jobb eredményeket ért el a személyi kölcsön területen is. Összességében a bank hitelállománya az elmúlt évben 13 százalékkal nőtt, a 79,9 milliárd forintos adat szintén elmaradás a várt 82,2 milliárd forinttól. A nehezebb körülményekkel magyarázható az is, hogy a bank 3,48 milliárd forintos tavalyi adózás előtti eredménye elmarad a 2005-ös 3,63 milliárd forintos adózott profittól. A bank ugyanakkor továbbra is kiemelkedően magas, 3,3 százalékos eszközarányos és 32 százalékos tőkearányos nyereséggel dolgozik.

Szerző(k):
Nagy Nándor László
04.
23.
23:59

Kelendő ingatlankölcsönök

A szigorítások és az előzetes várakozások ellenére az eddig eltelt időszakban több kereskedelmi bank is erős keresletet tapasztalt a lakáshitelek iránt. Az MKB új kötésekben szerzett piacrészesedése – tájékoztatta lapunkat a pénzintézet – 10 százalék feletti minden hónapban, ami a fiókhálózat méretét tekintve kiemelkedő teljesítmény. Ezt elsősorban a február óta tartó lakáshitel-akciónak és a kapcsolódó kondíciós kedvezményeknek tudják be. Az OTP is úgy látja: a hitelkérelmek mennyisége díjelengedési akcióik hatására haladhatja meg a várakozásokat. A tavalyi után a CIB is a hiteligénylések kimagaslóan magas számát tapasztalja, ami véleményük szerint részben az értékesítési partnereiknek, részben pedig a termékajánlatok kiszélesítésének köszönhető. Az év első három hónapjában a CIB szakemberei nem tapasztaltak visszaesést az ingatlanfedezetes hitelek értékesítésében, azaz a befogadott ügyletek száma (csekély ingadozással) a tavaly év véginek megfelelően alakult. Így egyelőre nem jelentkezik az év elején máskor tapasztalt visszaesés sem. Az FHB Földhitel és Jelzálogbank tapasztalatai szerint az év eleji szezonalitásból eredő kereslet-visszaesés csak korlátozottan éreztette hatását a jelzáloghitelek lakossági piacán. A lakosság hitelfelvételi kedve a romló háztartási várakozásokból eredő kutatói prognózisokat nem igazolta vissza 2007 első negyedévében, a második negyedév elejének a tapasztalatai pedig már egyértelműen növekedő lakossági jelzáloghitel-piacról árulkodnak. Nem mindenütt látják ilyen kedvezőnek azonban a helyzetet. A lakáshitelek iránti kereslet az idén az Erste Bank esetében a tavalyi év hasonló időszakához képest kismértékben visszaesett. Az elmúlt hónapokban nem történt rendkívüli, előre nem kalkulálható esemény, ami akár csak kissé is megbolygatta volna a lakossági hitelek piacát, így a növekedési terveink is helytállónak bizonyultak – mondta el érdeklődésünkre Komócsi Sándor, az UniCredit ügyvezető igazgatója. Ez azonban a szezonális hatásokat figyelembe véve nyilvánvalóan lanyhább üzletmenetet jelent. Az érdeklődés erőteljesebb megugrására a CIB – a szezonalitásnak megfelelően – tavasz végén, nyár elején számít. Az MKB munkatársai is hangsúlyozták a szezonalitást, de megjegyezték: évek óta tendencia, hogy a lakáshitel-kereslet simul, éppúgy van igény januárban, mint áprilisban és akár júliusban. Ezzel együtt persze a legerősebbek egyelőre a tavaszi és az őszi hónapok. Az idei évre várható hitelkereslettel kapcsolatban alaposan eltér a bankok várakozása. Erős keresletre és további növekedésre számít az MKB a szabad felhasználású hitelek piacán a hitelkártya- és folyószámlahiteltől egészen az ingatlanfedezetű szabad felhasználású hitelekig. Az Erste Bank az év további részében a kereslet emelkedését várja, de azt valószínűsíti, hogy a 2006-os szintnél kisebb lesz az érdeklődés az idén a lakáshitelek iránt. A 2007-es folyamatokkal kapcsolatban még bizonytalanságot érzékel a CIB (elsősorban persze a megszorító intézkedések hitelfelvételi hajlandóságra és képességre gyakorolt hatása miatt), de a pénzintézet szakértői ezzel együtt is 15–20 százalék közötti piaci növekedést prognosztizálnak. Úgy vélik, a megszorító intézkedéseknek feltehetőleg a lakáshitelek piacán lesz kisebb a hatása. Esetleg a hitelfelvevők óvatosabbak lesznek, ami az átlagos hitelösszegre gyakorolhat negatív hatást. Az OTP várakozásai szerint a lakásberuházások és az építési engedélyek számának csökkenése, valamint a lakossági jövedelemcsökkenés felhalmozási kiadásokat visszafogó hatása miatt a lakáshitelek keresletének növekedési üteme a 2006. évi 18 százalékról 2007-ben 8 százalékra esik vissza. A legnagyobb magyar bank továbbra is a deviza-, ezen belül a svájcifrank-alapú lakáshitelek keresleti és kínálati fölényét tartja biztosnak. Az OTP-csoport – tudtuk meg – lakáshitel-piaci részesedésének megőrzése érdekében a devizaalapú lakáshitelek legalább egyharmadának folyósítását tűzte ki célul 2007-ben. Az FHB várakozásai szerint a lakossági jelzáloghitel-piac növekedési üteme éves szinten 14 százalék körüli lehet. A becslés bizonytalansága az év első részében még igen nagy, a reformintézkedések és a folyamatban lévő változások (elsősorban az ingatlanadó) háztartási hatásai, az árfolyam és a svájci kamatszint alakulása, a kockázati visszacsatolások egyaránt okozhatnak ettől eltérő pályát.

Szerző(k):
B. Judit Varga
04.
09.
23:59

Hírháló

AmEx Gold már hitelkártyaként is az OTP Banktól A 2005 júniusától kínált American Express Gold terheléses (charge) és az AmEx Blue hitelkártya után áprilistól az AmEx Gold plasztikot klasszikus hitelkártya formájában is igényelhetik az ügyfelek az OTP Banknál. Az átlagon felüli jövedelemmel rendelkező, kártyájukat aktívan használó ügyfeleknek kínált plasztik igényléséhez havi nettó 170 ezer forintot meghaladó jövedelem, valamint legalább 3 hónapja meglévő, bármely hazai banknál vezetett lakossági folyószámla szükséges. A hitelkártyához az Amex Blue-nál már megismert visszatérítés tartozik, amely itt a tranzakciók után sávosan, akár kétszázalékos jóváírást jelenthet, évi maximum 50 ezer forintos határig. A kártyához díjmentes családi utazási baleset-, betegség- és poggyászbiztosítás kapcsolódik, amellyel külföldi sürgősségi készpénzfelvételre és a 48 órán belüli kártyapótlásra is van lehetőség. A kártyával az American Express Selects programjának kedvezményei érvényesíthetők. Az igénylőknek a legnagyobb lakossági bank az első évben elengedi a 16 900 forintos éves kártyadíj több mint felét, bár a 7450 forintos díj még így is jelzi: prémium kártyáról van szó.

Szerző(k):
Nagy Nándor László
04.
03.
23:59

Igazi co-branded hitelkártyák kellenének

A hazai kibocsátású hitelkártyák számát tekintve ugyan a közelmúltban át kellett adnia vezető helyét a Citibanknak, amelynek jelenleg mintegy 16 százalékos a piaci súlya ezen a piacon, a kártyák forgalmi adatai alapján számolt 32 százalékos értékarányos részesedés azonban még mindig jó az első helyre – állította Dávid Gábor, a bank marketingvezetője egy tegnapi sajtóbeszélgetésen. A szakember szerint a Citibank hitelplasztikjainak átlagos hitelkeret-kihasználtsága 40–50 százalékos. A Citi-csoport komoly hangsúlyt fektet arra, hogy mindhárom szereplő (ügyfél, bank, partner) számára valódi előnyöket nyújtó co-branded (társ-márkakártyás) termékeket dobjon piacra – hangsúlyozta Ács Renáta, a hitelkártya-üzletág értékesítési igazgatója. A magyarországi co-branded gyakorlat ettől még messze van. A partnerkapcsolat rendszerint abban merül ki, hogy a bank és a társult cég logója közösen jelenik meg a plasztikon. A Citibank – amely pénzintézet esetében a hitelkártyák fele co-branded plasztik – ehelyett csak olyan együttműködésben vesz részt, amely az ügyfeleknek kedvezményeket, visszatérítést ígér a partnercégtől.

Szerző(k):
Nagy Nándor László
04.
02.
23:59

Összeállt az OTP Bank és a TV2

Az OTP Bank és a TV2 megállapodása alapján a hitelintézet tegnaptól – kizárólagos kibocsátóként – megkezdte a „TV2 meg én” MasterCard típusú co-branded hitelkártya forgalmazását. Közép-Európában egyedülálló módon egy hitelintézet és egy kereskedelmi televízió állt össze egy ilyen típusú plasztik kapcsán – fogalmazott Csányi Sándor, az OTB Bank elnök-vezérigazgatója a hétfői sajtótájékoztatón. Az OTP Bank előzetes becsült hitelkártya-piaci részesedése – a 2004. végi 10,3 százalékos részarány után – az elmúlt év végén mintegy 15 százalékos volt. A TV2 meg én kártyánál a fő- és a társkártyabirtokos éves szinten összegzett vásárlási tranzakciói alapján annak egy százalékát, de legfeljebb évi 30 ezer forintot a decemberi elszámolás alkalmával a hitelszámlán jóváírással visszatérít a bank – tette hozzá Csányi. A MasterCard logóval ellátott, dombornyomott, klasszikus típusú kártya – amelynek sötét változata a férfiak, a színes pedig a nők számára készül – három évig érvényes. A kártyához tartozó kölcsönkeret a hitelbírálattól függően 100 és 600 ezer forint között lehet. Az éves díj 5490 forint, a társkártyáé 4490 forint, a főkártya azonban az első évben díjmentes. Éves szinten 80 ezer kártyával lenne elégedett az OTP Bank – mondta Lantos Csaba, a hitelintézet vezérigazgató-helyettese, majd hozzátette: mindkét fél osztozik a költségeken, és mindenki vállalja a kockázatot, a TV2-nek a bevétel arányában fizetnek jutalékot. A TV2 a lojális nézőkből közösséget akar és tud építeni, e folyamatnak része a mostani bankkártya – mondta Kereszty Gábor, a TV2 vezérigazgatója. Várdy Zoltán, a csatorna kereskedelmi igazgatója azt emelte ki, hogy a TV2 nem csupán a hagyományos kereskedelmi megoldásokkal, hanem – a mostanihoz hasonló – alternatív és innovatív megoldásokat szem előtt tartva produkál növekedést, ennek alapja a 2005-ben bevezetett kereskedelmi márka, a TV2 Brand Care.

Szerző(k):
Diószegi József