Egyre népszerűbb a Magyar Államkincstárnál elérhető Nyugdíj-előtakarékossági számla, a februári rajt óta több mint 3000-en éltek a lehetőséggel, ezen számlákon csaknem 1,2 milliárd forint állampapír-állományt tartanak nyilván. A kulcs az adóvisszatérítés, ami 20 százalék, de legfeljebb évi 100 ezer forint lehet, vagyis a plafonösszeg félmilliós befizetéssel elérhető. Úgy tűnik, a pénzügyi tudatossággal az öngondoskodás is fejlődik.
Szerző(k): Gyöngyösi BalázsTavaly 67-en vesztették életüket munkavégzés közben, több mint 20 ezer baleset is történt. A szakszervezeti vezetők arra hívták fel a figyelmet, hogy kevés a munkavédelmi ellenőrzés, bár a bírságok emelkedtek, ami miatt a kkv-k rettegnek is.
Szerző(k): Koncsek RitaA szívelégtelenség miatti halálozás már megegyezik a rákhalálozás arányával. Egy projekt keretében elindul a nővérképzés, centrumfejlesztés, és a mesterséges intelligencia is szerepet kap.
Szerző(k): K. R.A használt ingóságok eladásából származó bevételeket is be kell vallani, legyen szó vaterás, vintedes, vagy egyéb közösségi oldalon realizált jövedelemről – hívta fel az Economx figyelmét a szakértő.
Szerző(k): Drávucz PéterA kulturális és kreatív szféra (KKI) az EU-ban 30 millió munkahelyet teremt, és a vállalkozások több mint 12 százalékát adja. Az ágazat jelentősége – erős kisugárzásánál fogva – még a gazdasági mutatókkal mérhetőnél is nagyobb, hiszen hozzájárul a városok élhetőbbé tételéhez és akár a környezeti lábnyom csökkentéséhez is.
Szerző(k): Halász ErikaA vállalkozói létet nem lehet tanulni, arra születni kell – mondta lapunk kérdésére Balogh Levente üzletember, a Szentkirályi Magyarország alapító tulajdonosa, Magyarország 53. leggazdagabb embere. Interjú.
Szerző(k): Horváth BalázsSzámos érdekes visszásság felmerült azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyen a generációváltás finanszírozási háttere volt a téma.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaA korábbi évekre jellemző növekedés után megtorpanás látható a fiatalok jövedelmét tekintve a K&H ifjúsági index szerint. Az idei első negyedévben átlagosan nettó 190 ezer forintos személyes jövedelemről számoltak be a 19-29 évesek.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraA Magyar Nemzeti Bank és más pénzintézetek nevét és logóját felhasználva próbálják meggyőzni a banki ügyfeleket a bűnözők, hogy töltsenek le egy vírusirtónak nevezett szoftvert, amivel hozzáférést biztosíthatnak a számlájukon lévő pénzhez. Ne telepítsen semmilyen nem hivatalos pénzügyi, banki alkalmazást!
Szerző(k): Horváth Balázs