BUX 140101.96 0,73 %
OTP 45900 0,83 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A nyugdíjasokra (is) támaszkodna Magyarország

Az emberi erőforrások minisztere szerint Magyarország csak az idősebb generációk élettapasztalataival, tudásával és bölcsességével lehet igazán sikeres. Balog Zoltán az idősek október 1-jei világnapja alkalmából hétfőn Budapesten köszönetet mondott azoknak, akik a háború után felépítették és \"életben tartották\" az országot.

2012. szeptember 24. hétfő, 12:36

Fotó: Dömötör Csaba / Marton Szilvia
Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Művészetek Palotájában tartott rendezvényen a tárcavezető azt mondta, fontos, hogy az idősebbek ne csak anyagi megbecsülésben részesüljenek, hanem a fiatalabbak megbecsülését, odafigyelését is érezzék. Balog Zoltán ezzel összefüggésben arra is felhívta a figyelmet, hogy az új alaptörvény kimondja, a nagykorú gyerekek kötelesek a rászoruló szüleikről gondoskodni. Ez szerinte olyan kötelesség, amely alapjául szolgálhat a nemzedékek közötti szolidaritás megerősítésének. \"A nemzedékek közötti szolidaritás éppúgy fontos, mint a nemzetek közötti szolidaritás, jó, hogy néha az Európai Unióval is egyet lehet érteni\" - mondta a miniszter. Balogh Zoltán a tárcája által kiírt, időseknek szóló életútírói pályázat nyertesei előtt arról is beszélt, nem biológiai kérdés, hány éves az ember, szavai szerint a kor valójában \"az ember szívében dől el, és a szeméből látszik\".

Soltész Miklós, a tárca szociálpolitikai államtitkára - a legalább negyven éve házasoknak szóló pályázat ötletadója - hangsúlyozta, hogy a család a nemzet megmaradásának alapfeltétele, ezért szerinte nem lenne szabad a házasság, a család intézményét tovább rombolni \"semmilyen üzenettel\". Elmondta, a Hogyan őriztük meg című pályázatra a várt néhány tucatnál jóval több, csaknem ezer pályamunkát kaptak. Hozzátette, a pályázók között 98 éves is volt, valamint olyan házaspárok, amelyek 60-70 éve együtt vannak. Utalt arra, a felhívás célja az volt, hogy hiteles történeteken keresztül mintákat adjanak a fiatalabb korosztálynak a házasság értékteremtő és értékmegtartó intézményéről. A tárca egy másik pályázat eredményhirdetését is most, az idősek világnapjához kapcsolódó rendezvényen tartotta; az Életút elnevezésű pályázaton az idősebbek személyes történetük egy-egy emlékezetes pillanatát írhatták meg, akár egy történelmi eseményhez, például a második világháborúhoz vagy az 1956-os forradalomhoz kapcsolódóan. A tárcához mintegy háromezer pályamunka érkezett; a pályázatok nagy száma miatt a programot két részre bontották, és most ismertették a második forduló eredményét. Jókai Anna író, a bíráló bizottság elnöke arról beszélt, hogy az írásokban a magyar nemzet elmúlt évtizedeinek története elevenedett meg, és azokban \"minden bajunkat, minden fájdalmunkat feldolgozták\". Szavai szerint a sok jó írás megerősítette abban a hitében, hogy \"az utolsó percig tovább kell adni valamit\". Több pályamunka már jelenleg is olvasható a www.eletut.kormany.hu honlapon, és a tárca azt ígéri, hogy rövidesen több száz újabb pályaművet is feltöltenek az oldalra.

MTI
MTI

Ez is érdekelhet