A hivatalos indok a kisebb környezetterhelés: jobb, ha közvetlenül az üzletekbe kerülnek vissza ezek a termékek, mintha egy átvételi pontról kis mennyiségeket kellene visszaszállítani – nyilatkozta a cég.
A portál szerint valószínűbb azonban, hogy a mostanában sokszor emlegetett, a kereskedőket komolyan sújtó energiaár-növekedés, az ellátási problémákkal járó többletköltségek és az inflációs helyzet állhat a döntés hátterében.
Az ingyenes visszaküldés lehetőségével rengetegen élnek, főként a divatipari termékeknél, ahol sokan már eleve több méretet, színvariációt rendelnek meg egy adott termékből azzal a tudattal, hogy a nem megfelelőeket úgyis vissza fogják küldeni. Jó példa erre a Magyarországon is villámgyorsan felfutó német fast-fashion titán, az About You, akik kifejezetten erre építették fel üzleti modelljüket.
A termékvisszaküldések ugyanakkor az egyik legnagyobb költségnek számítanak, és az arányuk évről évre nő. Az Amerikai Kiskereskedelmi Szövetség (NRF) megállapította, hogy 2021-ben az online vásárolt áruk 20,8 százalékát küldték vissza, szemben a 2020-as 18,1 százalékkal. Ez az arány a divatiparban még ennél is magasabb.
A visszaküldés tekintetében a Zara fontos iránymutató lehet a kiskereskedelemben, pusztán méretéből adódóan. A Zara és a Zara Home együttesen közel 2500 üzlettel rendelkezik, és közel 21 milliárd dollár nettó árbevételt hozott 2021-ben a cég legfrissebb éves jelentése szerint.
Kérdés, hogy a kereskedők tömegesen követik-e majd a példát, kockáztatva ezzel a piacvesztés lehetőségét, vagy más módon fogják áthárítani a megnövekedett költségeket.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val