Másról sem szóltak az utóbbi hónapok a Volkswagen életében, mint a sorozatos problémákról: túltermelésről, fenyegető gyárbezárásról, elbocsátásról. Most pedig a jelek szerint nem fogja tudni teljesíteni az Európai Unió által megszabott károsanyag-kibocsátási előírásokat. Ha ez megtörténik, elképesztő összegű bírságot kaphat – mutatott rá a Totalcar.
A problémáról először a német vállalat befektetői kapcsolatokért felelős vezetője, Rolf Woller beszélt piaci elemzőknek. Miként a Bloomberg beszámolt róla,
a vállalat becslései szerint ha nem sikerült teljesíteniük a klímavédelmi célokat, akkor 1,5 milliárd eurós, átszámítva mintegy 614 milliárd forintos bírságot kell befizetniük az Európai Uniónak.
Ez pedig csak tovább nehezítené a vállalat amúgy sem fényes helyzetét.
A Volkswagen ugyanis az elmúlt időszakban nem rukkolt elő semmilyen új elektromos autóval, amivel képes lenne ellensúlyozni a jelenlegi belső égésű motoros flottájának kibocsátását. Emellett az is nehezíti a vállalat életét, hogy Európában az utóbbi időben megtorpant az elektromos autók terjedése, és az olyan nagy piacokon, mint például Olaszország vagy Németország, csökkentették a támogatások mértékét. Közben a piacra beszivárgó kínai elektromos modellek alacsonyabb áraikkal további kihívásokat jelentenek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutálisan kilőtt az arany ára
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le