Bosznia-Hercegovina nemzeti légitársasága, az 1994-ben alapított B&H Airline újra megpróbál stratégiai befektetőt találni - jelentette be Enver Bijedic, az ország közlekedési és a kommunikációs minisztere. Bijedic szerint számos lehetséges partnerrel tárgyalnak, ám nem volt túl acélos ennek pontosításában. Mint mondta: Egyeztetünk... nem is tudom... valami Atlas Toursszal és néhány airlinesszal. Indoklása szerint ki akarják húzni a céget abból a válságból, amely minden szomszédos ország légitársaságát sújtja.
A nem éppen óriási légitársaságnak, amely két repülőgépével öt célállomásra szállítja az utasokat, illetve ezenfelül charterjáratokat indít és cargo utakat is vállal, tavaly a Turkish Airlines személyében volt egy kérője, ám a frigy nem jött össze. Sajtóértesülések szerint több cég fontolgatta, hogy átvegye a legnagyobb török légitársaság helyét, köztük líbiai Buraq Air, a török Tarhan & Tower Airlines és a malajziai AirAsia, ám végül mindegyik letett vételi szándékáról.
Leradíroztak minket
Amir Jazic, a B&H Airlines vezérigazgatója szerint a vállalat normálisan működik, így egy stratégiai partner minden gondjukat megoldhatná. Enélkül azonban kétséges, hogy túlélik-e a következő 12 hónapot, ugyanis elvesztették a török piacot. A rivális török cégek hetente 25 járatot indítanak Szarajevóból Isztambulba, amivel a kétgépes cég nem tud versenyezni. Néhány éve ugyanígy bukták el a német célállomásokat a Germanwings fapados légitársasággal szemben.
Ugyanakkor története során először tavaly nyereséget ért el a B&H Airlines. Emellett idén visszafizette minden adósságát a Hypo Bank-csoportnak, amely az év első részében késedelmes fizetései miatt befagyasztotta a a vállalat számláját.
Legolvasottabb
Borulnak a húsvéti utazások, kapkodnak a turisták után a szállodák
Behúzták a féket, inkább szembe mennek Ursula von der Leyennel
Jön a milliomosok adója: van, aki már menekíti a vagyonát
Jó mókának tűnt a plakátokkal huligánkodni, most kegyetlen büntetéssel néznek szembe a rongálók
Fellélegezhetnek a nyugdíjasok, nyáron érkezik a jelentős emelés
Mi történik? Döbbenetes dolog derült ki a palackozott vízről
Döbbenetes lépésre készül Európa, az oroszok állnak a háttérben
Érvizsgálat az MI-vel? Már ilyet is lehet
Orbán Viktor kiment az emberek közé és egymilliós fizetést ígért