Jelentős mennyiségű, 96 millió – mintegy 29 milliárd dollár értékű – részvényt juttatott a Tesla Elon Musk vezérigazgatónak, ezzel kívánják elérni, hogy továbbra is a világ leggazdagabb embere vezesse a vállalatot.
A 13 százalékos részesedésével már eddig is a cég legnagyobb részvényese volt Musk.
A bejelentés hatására hétfőn, a tőzsdei kereskedés előtti forgalomban több mint 2 százalékkal emelkedtek a Tesla részvényei – írja a Reuters.
A bíróság elkaszálta a korábbi javadalmazást
A most jóváhagyott kifizetésre azért volt szükség, mert 2024-ben egy delaware-i bíróság érvénytelenítette Elon Musk 2018-as, több mint 50 milliárd dollár értékű javadalmazási csomagját, arra hivatkozva, hogy a Tesla igazgatóságának jóváhagyási folyamata hibás és a részvényesek számára méltánytalan volt.
A techmilliárdos fellebbezést nyújtott be a döntés ellen, azonban tavaly év végén elutasították a keresetét.
Majd idén év elején jelentette be az elektromos autógyártó, hogy az igazgatóság különbizottságot hozott létre a vezérigazgató kártérítési ügyének vizsgálatára, ők döntötték el, hogy újabb részvényeket juttatnak a dél-afrikai születésű vállalkozónak. Musknak viszont 23,34 dollárt kell fizetnie minden egyes korlátozott részvény után a Tesla részére.
Bár elismerjük, hogy Elon üzleti vállalkozásai, érdekei és egyéb potenciális idő- és figyelemigényei kiterjedtek és sokrétűek, biztosak vagyunk abban, hogy ez a díj ösztönözni fogja Elont, hogy a Teslánál maradjon
– olvasható a techmilliárdos javadalmazásáról döntő különbizottság beadványában. A díjazás célja célja, hogy fokozatosan növelje Musk szavazati jogát, ami szerinte és a részvényesek szerint is kulcsfontosságú ahhoz, hogy továbbra is a Tesla küldetésére koncentrálhasson.
A tervek szerint a jövőben inkább (jobban építve a mesterséges intelligencia alapú megoldásokra) robotika cégként pozicionálná magát a cég.
Dollármilliárdos megállapodást kötött a Tesla és a Samsung, Elon Musk ujjong
Elon Musk lelkesen harangozta be, hogy a Samsung chipjeinek beszerzéséről állapodott meg a Tesla. Az ügylettel több ezermilliárd forintnyi összeg sorsa dőlt el. Bővebben >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Menő lett nemet mondani, és ez komoly átalakulást hozott
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek