A nyereség magas növekedése elsősorban annak köszönhető, hogy a CEZ tavaly eladta a Mol-részvénycsomagját, illetve, hogy a tulajdonában lévő két atomerőmű négy terrawattórával (TWh) több villamos energiát termelt - írja az MTI. A CEZ bevételei tavaly éves szinten egy százalékkal 201,9 milliárd koronára csökkentek.
Cseh gazdasági elemzők a CEZ tavalyi eredményét mérsékelten jobbnak minősítették a vártnál. Az eredmény alapján arra számítanak, hogy a legnagyobb cseh energetikai csoport részvényenként mintegy 35 koronás jutalékot fog fizetni. Erről a részvényesi közgyűlés fog dönteni.
Kapcsolódó
A Mol-részvények eladásából a CEZ tavaly 4,5 milliárd koronás bevételhez jutott. Ugyancsak egyszeri bevételnek számít, hogy a CEZ tavaly 1,1 milliárd koronáért eladta a Prága peremén lévő Písnice városrészben lévő lakáskomplexumát.
Az idén a CEZ 12-14 milliárd koronás nettó nyereségre számít. Amennyiben a tavalyi eredményből leszámítjuk az egyszeri bevételeket, az idei tervezett eredmény mérsékelt növekedésnek számít. (Soha nem volt még ilyen a magyar gazdaságban.)
A legnagyobb cseh energetikai csoport részvényeinek 70 százaléka az állam, konkrétan a pénzügyminisztérium tulajdonában van.
Legolvasottabb
Milliárdok égtek el Nyergesújfalun: menekül az LG Chem, és most jön az igazi pofon
Halálos építkezési baleset: négyen meghaltak, egy ember életéért küzdenek
Zelenszkij üzent: ennyi időn belül helyreállhat az olajszállítás Magyarország felé
Drámai válasz! Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra
Akkorát ment a forint, hogy izomláza is lehet
Elindult a roham a gázpalackokért
Tajvan a szakadék szélén, bedőlhet a techipar
Dobbant a San Benedetto, felvásárlásba kezdett