A Ryanair FR4306-os járata szombat este 21.30-kor indult volna Trevisoból, de a rossz időjárási körülmények miatt csak később, 22.30 körül tudták felengedni az utasokat gépre – írta meg a Telex egy utas elmondása alapján.
A rendkívül lassú és körülményes lebonyolítás ellenére körülbelül 22.50-re mindenki a gépen volt, de ekkor a pilóta jelezte, hogy 11-kor zár a repülőtér. Mégis kigurult a gép, de néhány méter megtétele után visszagurult a kiinduló pontra.
Az utasokat ekkor kiszállították és visszaterelték a reptér épületébe, ahol nem tájékoztatták őket arról, hogyan tovább. A levélíró szerint 23.49-kor kaptak a légitársaságtól egy üzenetet, miszerint sajnálják a történteket, és mivel több járat is késik, ezért nincs szabad szállás Treviso közelében.
Az utasoknak saját maguknak kell gondoskodniuk arról, hol töltik az éjszakát, de persze a szállásköltségeket később visszatérítik majd.
Egy másik utas is elmesélte, hogy sokan próbáltak taxit fogni és szállást keresni 40 kilométerrel arrébb, de sokan a reptéren, a kapuknál éjszakáztak a földön és a székeken, majd hajnali négykor kizavarták őket a rendőrök.
Ha szállást nem is, 20 euró értékben kaptak étel- és italkuponokat, amiből egy reptéren egy szendvicset és egy kólát lehet venni.
Fellegekben jár a Ryanair: 18,9 millió utas augusztusban
Európa legnagyobb utasforgalmú légitársasága újabb rekordot döntött: augusztusban 18,9 millióan választották őket, ami 12 százalékkal több az előző évhez képest. A korábbi havi rekordot, 18,7 millió utast júliusban érték el. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”.
Leállt az M3-as metró
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Újabb európai ország tiltja meg a fiataloknak a közösségi média használatát
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott