Saffron Laszkowicz, egy doncasteri fiatal lány kerek perec kijelentette, hogy jobban megéri a McDonald's-nál dolgozni, mint légiutas-kísérőként a Ryanairnél.
A doncasteri hölgy még 2020-ban, covid idején kezdett el a gyorsétteremben dolgozni, abban az időben, amikor sokan veszítették el munkájukat, és álltak át kényszerpályára. Ekkortájt Saffron Laszkowicz 50+ órás munkaheteket vállalt, és elmondása szerint nagyon jól is keresett - írja a sassy.hu
Ennek ellenére még abban az évben úgy döntött, hogy követve álmait, légiutas-kísérőnek áll, ám Saffron viszonylag hamar rájött, hogy az álmát követve nem fog tudni megélni, ugyanis nincsen annyi pénz ebben a dologban, mint azt korábban gondolta.
Ezért kénytelen volt a repülős műszakjai mellett részmunkaidőben visszamenni a Mekibe dolgozni.
A két munka azonban sok volt egyszerre, és feladta a repülést, ugyanis a rengeteg utazás és stressz, semmilyen szempontból nem volt jövedelmező számára.
Az egyébként népszerű TikTokernek számító Saffron óriási problémára világított rá, szerinte a légiutas-kísérőkről az a közvélekedés, hogy elegánsak, stílusosak, ám a csillivilli életet ezzel a keresettel nem lehet meglapozni, és meglehetősen furcsának találja azt a jelenséget, hogy a gyorsétteremes gályázás sokkal jövedelmezőbb, mint egy ismer vállalatnál stewardesskedni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Visszacsapott a Nébih a természetvédőknek, nem mérgezőek a magyar almák
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!