A kínai cég vállalta, hogy összesen 1,46 milliárd dollárt fektet a rézbányába - mondta a szerb miniszter, majd hozzátette: a 350 millió dolláros feltőkésítés után a csoport a részvények 63 százalékát birtokolja majd.
A tárcavezető kiemelte: a pályázat teljesen átlátható volt, és megfelelt a nemzetközi és belföldi törvényeknek.
Kapcsolódó
A bori rézbánya Európa rézkitermelésének két százalékát adja. Sajtóhírek szerint orosz, kínai, kanadai, török és kazah vállalatok is érdeklődtek az ötezer embert foglalkoztató bánya iránt - írta az MTI.
A miniszter jelezte, hogy a rézbánya 0,8 százalékkal járul hozzá az éves szerbiai bruttó hazai termékhez, a kínai stratégiai partnerrel ez megkétszerezhető.
Az utóbbi tíz évben Belgrád három alkalommal próbálta eladni a veszteséges állami vállalatot, ám eddig soha nem volt komoly érdeklődő a rézbányára.
A veszteséges állami vállalatok eladása volt a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) megkötött hároméves, készenléti hitelről szóló megállapodás egyik feltétele. Ez a megállapodás ugyan néhány hónapja lezárult, de Szerbia egy új, nem pénzügyi, hanem tanácsadásra vonatkozó együttműködésről állapodott meg az IMF-fel, amelyben szintén szerepel a veszteséges vállalatok eladása.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak