A Remington az idén júliusban másodszor folyamodott csődvédelemért, hogy adósságának átütemezéséről tárgyalhasson hitelezőivel. A hitelezők azonban már nem akartak pénzt fektetni a cégbe, amelyet ezért meghirdettek eladásra és a hét legnagyobb ajánlatot tevő között osztanak fel.
A hét ajánlattevő együttesen 155 millió dollárt fizet, amit a Remington adósságának a törlesztésére fordítanak. A legnagyobb ajánlattevő a Vista Outdoor Inc. volt, amely 81,4 millió dollárjáért megkapja a Remington lőszergyártó üzemét.
Kapcsolódó
A kétszáz éves múlttal rendelkező Remington két éve tavasszal egyszer már kért csődvédelmet. A cég akkori meggyengülését az okozta, hogy a newtowni Sandy Hook iskolában 2012. december 14-én elkövetett, húsz diák és hat felnőtt életét követelő ámokfutás után megszigorították a fegyverhez jutás feltételeit. Az elmúlt években bekövetkezett újabb hasonló esetek miatt pedig a kiskereskedelmi cégek saját maguk is szigorú korlátozást vezettek be a fegyvereladás területén, sokan pedig törölték a fegyvereket a kínálatból.
A Remington értékesítésből származó bevétele tavaly 437,5 millió dollár volt, ami mintegy a fele a 2016-ban elért összegnek. A cég adóssága meghaladja a 250 millió dollárt, ebből 12,5 millió dollárral az alabamai Huntsville városának tartozik, ahol a cég székhelye található.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Tizezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Még most vegyen kedvenc kávéjából, hamarosan emelkedik az ára

Az 1 százalékos felajánlások tizedét „kiveszik” a civilek zsebéből

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Siralmasan fogy a magyar
