Az eredmény két különböző dózis tesztelésének összesítéséből jött ki, az egyik adagolásnál a hatékonyság 90 százalékos volt, míg a másiknál csak 62 százalék - írja a BBC-re hivatkozva a 444.hu.
Az oltóanyagot 10 hónap alatt fejlesztették ki, és több mint 20 ezer önkéntesen próbálták ki. A 90 százalékos hatékonyságnál először csak fél adagot adtak be, majd másodszorra már egy egészet. Abban az esetben, amikor rögtön két egész adatot kaptak a tesztelők, alacsonyabb volt az oltóanyag hatékonysága.
Kapcsolódó
A BBC szerint ez egyszerre siker és csalódás, hiszen a Pfizer és a Moderna oltóanyaga 95 százalékos hatékonyságot mutatott, de az oxfordi vakcina olcsóbb és egyszerűbb a tárolása, így komoly szerepe lesz a járvány visszaszorításában.
A magyar kormány a múlt héten jelentette be, hogy az AstraZeneca Oxfordban kifejlesztendő vakcinájából Magyarország 6,5 millió darabot kötött le, ami 3 millió 270 ezer adagnak minősül, mivel két oltásra van szüksége egy embernek.
Legolvasottabb
Az Erste és a CIB is megszólalt az esetleges kivonulásukról
Visszaszóltak a horvátok, kikérik maguknak ezt a hangnemet
Egy órával kevesebb alvás – ekkor kell előre tekerni az órákat
Üzent a 4iG: teljesen irreleváns számukra, ki nyeri a 2026-os választásokat
Hírbombát robbantott a Barátság-vezetékről a Reuters, a Molt is belekeverték
Német gazdasági minisztérium: „Magyarországgal problémák vannak”
Újabb fejeket vágott le a Meta, ezúttal a vármegyei lapokra esett a választás
Baljós előjelek: ez az ország kihajítaná Magyarországot az EU-ból, ha megint a Fidesz nyer
Abban a gigantikus hazugságban élünk, hogy ebből nyugdíj lesz