A háború kezdete után államosított francia Danone vállalatot felvásárló új tulajdonosi kör gyakorlatilag ingyen jutott hozzá a cég vagyonához.
A három éve kezdődött, teljeskörű ukrajnai inváziót követően a Danone először folytatta oroszországi tevékenységét, azonban 2022 októberében bejelentette, hogy kivonul az orosz piacról és eladja eszközeit, majd 2023 júliusában államosította a céget a kormányzat. Ennek értelmében Vlagyimir Putyin átadta a Danone tulajdonjogát a Rosimushchestvo-nak (a szövetségi állami vagyonügynökség), a vállalkozást pedig átnevezték Health & Nutrition-ra (H&N).
A vállalat első emberének pedig Ramzan Kadirov csecsen elnök 33 éves unokaöccsét, Jakub Zakrievet választották.
Az elnök unokaöccse helyett a mezőgazdasági miniszter
Tavaly márciusban viszont kivonták a H&N-t a Rosimushchestvo irányítása alól, majd májusban lezajlott a Danone orosz leányvállalatának és a cég eszközeinek eladása, ami 12 – összesen közel 1 milliárd euró értékű – gyárat jelentett. Az ügylet árát nem hozták nyilvánosságra, de a résztvevők pénzügyi beszámolóiból kiderült, hogy összesen 17,6 milliárd rubelért (nagyjából 180 ezer euró) értékesítették a Danone eszközeit – tehát a becsült piaci érték töredékéért. Ebből az összegből:
- 7,7 milliárd rubel ment el a cég adósságainak törlesztésére, amelyet a vállalat maga fizetett vissza;
- vagyis 9,9 milliárd rubelt kellett a vevőnek fizetnie.
Nem sokkal a tranzakció előtt azonban 11,3 milliárd rubelt kölcsönzött az új tulajdonos (a Vamin Tatarstan's tejipari vállalat) a H&N leányvállalatától – írja a Meduza.
Vagyis lényegében a Danone saját pénzéből vásárolták meg a cég oroszországi eszközeit a vevők, tehát azok lényegében ingyen kerültek Kadirov csecsen elnök egyik érdekköréből a másikba.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz