Szerdai német sajtójelentések szerint a Magyarországon is érdekelt vállalat hónapokig tartó vita után állapodott meg a németországi szakszervezetekkel a létszámleépítésről. Az egyezség értelmében elbocsátás helyett mindenekelőtt a korengedményes nyugdíjazás jogintézménye révén csökkentik a létszámot. Azok számára pedig, akik nem tudnak nyugállományba vonulni, létrehoznak egyebek között egy olyan társaságot, amely korlátozott idejű munkaviszonyt kínál, és továbbképzésekkel, valamint munkaközvetítői és egyéb szolgáltatásokkal segíti a lehetőséggel élő dolgozókat az elhelyezkedésben.
A 2015-ig tartó leépítés során a jelenleg 85 ezer főt foglalkoztató vállalat alkalmazotti létszáma 11 ezerrel csökken. A cégvezetés számításai szerint a létszámcsökkentéssel a költségek éves szinten 1,5 milliárd euróval 9,5 milliárdra csökkennek.
Arról nem szólnak a sajtóhírek, hogy a Németországon kívül megszüntetni tervezett 5 ezer munkahellyel kapcsolatban milyen elképzelések formálódnak.
A vállalatot elsősorban azért kell átalakítani, mert Németországban a kormány egy tavalyi döntése értelmében 2022-ig leállítják mind a 17 atomerőművet, e létesítmények többségében pedig az E.On meghatározó tulajdonos és az üzemeltető.
A német cég Magyarországon energiatermeléssel, áram- és gázszolgáltatással, valamint földgáz-kereskedelemmel foglalkozik. Egyházi Nikoletta, az E.On Hungária Zrt. szóvivője az MTI-nek azt mondta, még nem tudni, hogy a döntés milyen hatással lesz Magyarországra.
Legolvasottabb
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Még mindig nem tudják Macaulay Culkin gyerekei, hogy ő Kevin
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba