A szóban forgó cégek profitja 36,7 százalékkal 781,45 milliárd jüanra (110,34 milliárd dollár) esett vissza az első negyedévben a hétfőn reggel közzétett adatok szerint.
A márciusi adat ennek ellenére javulást mutat a január-februárra közölt, rekordmértékűnek számító 38,3 százalékos zsugorodáshoz képest. Az MTI beszámolója szerint a javulás annak tudható be, hogy a járvány mérséklődését követően márciustól az ország túlnyomó részén elkezdték feloldani a gazdasági tevékenységet akadályozó korlátozásokat.
A 41 vizsgált szektorból mindössze kettő - a dohány-, valamint az élelmiszer-feldolgozással foglalkozó ágazatok - esetében regisztráltak profitnövekedést. A legnagyobb mértékű veszteséget a kőolaj- és földgázszektor vállalatai szenvedték el: nyereségük éves bázison 187,9 százalékkal esett vissza az első három hónapban.
Legolvasottabb
Márciusban ingyen megteheti azt, amiért máskor akár tízezreket kell fizetni
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje
Kiürítettek egy borsodi iskolát, több tucat diák került kórházba
Erre várt a Karmelita? Ennyibe kerülnek a nyugdíjasok, rekordpénzt adtak a magyarok a kormánynak
Újra keresi a nagy őt Stohl András luxusvillája, ezúttal milliárdokért
Itt az újabb mérföldkő az állampapíroknál: jöhet a kamatcsökkentés is?
A Tisza Párt átszabná az ingatlanpiacot, jelentős változásokra készülnek
Kaderják Péter: Az orosz energiáról való leválás túlélhető, de súlyos ára van
Ha ez a helyzet tartósan fennmarad, megszűnnek a kisboltok Magyarországon