A szállodalánc keddi közlése szerint az egy részvényre jutó korrigált nyereség 2,65 dollár volt. Az elemzők ennél valamivel kevesebb, 2,61 dolláros profitra számítottak.
Nem volt eddig könnyű éve az amerikai szállodaláncoknak, mivel a fogyasztói kereslet csökkenése miatt visszaesett a foglalások száma. A Marriott szállodalánc szobánkénti bevétele a második negyedévben 1,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.
Kapcsolódó
A legerőteljesebb növekedés a Közel-Keleten és Afrikában volt tapasztalható, ahol 14 százalékkal emelkedett a szobánkénti bevétel – írja a Bloomberg.
Tony Capuano vezérigazgató azt nyilatkozta, Kanadában és az Egyesült Államokban továbbra is erős volt a luxusszegmens, azonban a kormányzati utazások csökkenése és az üzleti utazások iránti kereslet visszaesése negatívan hatott a jövedelmezőségre.
A Marriott csökkentette az egész évre vonatkozó keresleti előrejelzéseit, és úgy becsüli, hogy a revpar 1,5 és 2,5 százalék között emelkedik majd. Korábban 1,5 és 3,5 százalék közötti revparral számoltak.
A Marriott részvényei az év eleje óta hétfőn zárásig mintegy 7 százalékkal estek.
Nincs megállás: újabb Marriott hotel épül Budapest belvárosában
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Moxy Budapest Downtown szállodaprojekt: a Forestay Alapkezelő által kezelt ingatlanbefektetési alap hitelszerződést írt alá az OTP Bankkal.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek