A Mercedes-Benz leépíti a betöltött munkahelyek számát Kínában, így elérendő azt a célját, hogy 2027-ig negyedével csökkentse a munkaerőköltségeket a legnagyobb piacán – állította egy, az ügyben jártas személy a Reuters beszámolója szerint.
Ismeretes, a német luxusautógyártó további globális költségcsökkentést jelentett be, mivel a múlt héten arra figyelmeztetett, hogy a 2025-ös bevételei jelentősen alacsonyabbak lesznek a kínai árverseny és a növekvő globális kereskedelmi feszültségek, a vámok révén.
Kapcsolódó
A Mercedes kedden azt jelezte kínai értékesítési és pénzügyi leányvállalataiban dolgozó munkatársainak, hogy
elbocsátja az alkalmazottak 10-15 százalékát ezen egységekben
– jelentette ki forrás, aki a neve elhallgatását kérte, mivel az illető nem jogosult a médiával beszélni.
A nagyvállalat a névtelen forrás szerint hasonló leépítéseket tervez más funkcionális osztályokon is, mint például az informatikai szolgáltatások és a jogi részlegek esetében, és még ebben az évben.
Kínában a Mercedesnek körülbelül 5000 alkalmazottja van, ebből 2000 a kutatás-fejlesztési részlegen dolgozik, őket a delikvens szerint a létszámleépítés nem érinti.
Kínában megrogyott az autóeladás, de van egy csavar
Több mint 12 százalékkal csökkent az eladott kínai autók száma a múlt hónapban, de a távol-keleti ország az elektromos jármű piacának kilövésére számít. Bővebben.Másfelől elmondta azt is, a Mercedes megduplázza kínai jelenlétét,
több partnerséget tervez helyi beszállítókkal termékei versenyképességének javítása érdekében.
Emlékezetes, a múlt héten bejelentették, hogy több termelést helyeznek el Kínában és az Egyesült Államokban, hogy megvédjék magukat a világ két legnagyobb gazdasága közötti növekvő kereskedelmi feszültségektől, amit a Donald Trump-féle vámháború leng körül.
Kínában az óriásvállalat sok más külföldi autógyártóval együtt az elmúlt években visszaesett az eladások terén, mivel a hiperkompetitív elektromos járművek és hibrid szegmensben kikaptak olyan helyi riválisoktól, mint a BYD.
Mercedes az Economxnak: 70 százalékkal olcsóbb a gyártás, ezért tesszük át
Jelentős költségcsökkentésre kényszerül a Mercedes-Benz AG, ennek részeként az egyik modell gyártását Magyarországra telepítik át. A cég az Economx megkeresésére azt válaszolta, hogy folyamatosan reagáluniuk kell a változó piaci körülményekre, hogy versenyképesek maradjanak, ezért valóban áthelyezik hozzánk az egyik „alapszegmensüket", de hogy pontosan melyik modellről van szó, és mennyit gyártanak majd Kecskeméten, nem árulták el. Részletek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére