Ma általában borult lesz az ég, keleten még előfordulhatnak kevésbé felhős körzetek, ott néhol délelőtt a nap is kisüthet. Délután esetleg a délnyugati határvidéken vékonyodhat el a felhőtakaró. Egy melegfronti csapadékzóna képződik és halad északkelet felé az országban: ebből eleinte többfelé havazás várható, melyet dél felől vegyes halmazállapotú csapadék, végül eső vált fel, főleg a magasabban fekvő helyeken tartósabb ónos esőre is számítani lehet. Többfelé alakulhat ki átmeneti hóréteg, mely gyorsan olvadozni kezd, azonban északon, északkeleten, ahol estig, késő estig is kitarthat a havazás, nagyobb mennyiség jöhet össze. Estétől újabb csapadékhullám érkezik, amely már nagyrészt eső lesz. A délkeleti, keleti szél nagyobb területen lehet élénk, az Észak-Dunántúlon erős lökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire -1 és +6 fok között alakul, a délnyugati határvidéken ennél pár fokkal magasabb értékek is előfordulhatnak. Késő este is hasonló értékekre lehet számítani, enyhül az idő - olvasható a met.hu-n.

A HungaroMet 11 vármegyére adott ki riasztást, ónos esőre vagy havazásra. Pest, Baranya és Tolna vármegyében komolyabb a helyzet, itt tartós ónos esőre figyelmeztetnek.

Szerdán az erősen felhős, borult időben többfelé várható eső, zápor, északon kezdetben ónos eső is. Délután legfeljebb délkeleten szakadozhat fel kissé a felhőzet. Többfelé élénk, helyenként erős lesz a keleti, délkeleti szél. A legalacsonyabb hőmérséklet általában -3 és +4 fok között alakul, illetve hajnalra helyenként pára, köd képződhet. Napközben nagy lesz a hőmérsékleti kontraszt, a maximumok 1 és 12 fok között alakulhatnak, az Északi-középhegységben mérhetjük a legalacsonyabb, délen, délkeleten pedig a legmagasabb értékeket.

Csütörtökön még több tájegységünkön kialakulhat eső, zápor, ugyanakkor egyre többfelé szakadozhat fel napközben a felhőzet, és süthet ki rövidebb-hosszabb időszakokra a nap. Sokfelé lesz élénk, helyenként erős a keleti, délkeleti, majd a délies szél, viszont estére mindenhol mérséklődik, illetve legyengül a légmozgás. Reggel -1 és +5, kora délután pedig 4 és 15 fok között alakul a hőmérséklet, keleten, délkeleten és délen lesz melegebb az idő.

Pénteken naposabb és felhősebb tájak és időszakok váltakoznak majd. Az ország nagy részén csapadék nem várható, de elszórtan az Alföldön és délnyugaton kisebb eső, zápor kialakulhat. Helyenként élénk lesz a déli, délkeleti szél. Hajnalra, reggelre többfelé képződhet pára, köd. A legmagasabb hőmérséklet 6 és 15 fok között alakul, az Északi-középhegységben maradhat hidegebb az idő - közölte az Időkép.