Kirill Dmitrijev, a koronavírus elleni orosz oltóanyag kidolgozását finanszírozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) vezérigazgatója múlt csütörtöki nyilatkozatában még erre a hétre ígérte a Szputnyik V elnevezésű oltóanyag tesztelése de facto harmadik stádiumának beindítását. A vakcinát augusztus 11-én jegyezték be feltételesen Oroszországban - írja az MTI moszkvai tudósítója.
Gincburg akadémikus tájékoztatása szerint az oltóanyag szeptember 3-ig a "posztregisztrációs" tesztelésbe bevont összes központba eljut majd. A kipróbálásnak ez a szakasza kilenc-tíz hónapig is eltart majd, de a vakcina már jóval hamarabb, szeptember 15-20. között polgári forgalomba kerül majd, párhuzamosan az önkénteseken való kipróbálásával.
A Gamaleja Intézetnek az orosz egészségügyi minisztérium által jóváhagyott, Moszkva több állami kórháza által elvégzendő tesztelésébe 40 ezer, 18 évesnél idősebb önkéntest vonnak be. Dmitrjev a múlt héten azt ígérte, hogy a randomizált, a placebokontrollos klinikai vizsgálatokat is magában foglaló vizsgálat minden szempontból megfelel majd a nemzetközi előírásoknak. A munkálatokba konzulensként nagy nyugati szervezeteket is bevonnak. A Szputnyik V-t az Egyesült Arab Emírségekben, Szaúd-Arábiában, a Fülöp-szigeteken, Indiában és Brazíliában is tesztelik majd.
Oroszországban az igazolt koronavírus-fertőzések száma az elmúlt nap alatt 4676-tal 970 865-re emelkedett a szerdán közölt hivatalos adatok szerint. Ez volt április vége óta a legalacsonyabb napi növekmény. A terjedés üteme immár 11. napja nem haladja meg a 0,5 százalékot, az új esetek 26,8 százaléka tünetmentes - írja az MTI.
Oroszország a negyedik helyen áll a világon a kimutatott koronavírus-fertőzések számát tekintve az Egyesült Államok (5,8 millió), Brazília (3,7 millió) és India (3,2 millió) mögött.
Az aktív esetek száma 1842-vel 168 032-re csökkent. A halálozások száma 115-tel 16 683-ra, a felépüléseké pedig 6403-mal 786 ezer 150-re emelkedett.
Az országban a járvány kezdete óta több mint 35,1 millió, az elmúlt nap folyamán pedig mintegy 245 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával 211 224 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Rohamtempóban szállítják le az autókat, hogy elkerüljék a vámokat

Visszavonta Kamala Harris és Hillary Clinton biztonsági engedélyét Donald Trump

Már senki sem úszhatja meg a minősítést a Balatonon, és ez mindenkinek jó

Az osztrákok is készülhetnek a katonai szolgálatra, a németek jövőre már soroznak

Ezüst gazdaság: még alig látjuk, de elképesztő benne a potenciál

Királyi meghívó a klubba: szokatlan lépésre készül Trump

Dél-koreai és török tojások millióival törnék le az árakat

Eljött a paradicsom a lakáspiacon: a garzonok mellett már a házakat is viszik

Brutális tempóban szakítják Trump aranykártyáját: kell az amerikai állampolgárság
