A felmérésbe bevont áramszolgáltatók tájékoztatása szerin az ökoáram-felhasználás a 2013-as 29,6 milliárd kilowattóráról 2015-ben 21,2 milliárd kilowattórára csökkent. A mintegy 40 millió német háztartásból 2013-ban még ötmillió fizetett elő ökoáramra, 2015-ban viszont 4,4 millió.
Öt évvel a fukusimai atombaleset után tehát már jócskán megcsappant a németek hajlandósága arra, hogy megfizessék a környezetbarát módon előállított elektromos áram felárát. A Verivox áramár-összehasonlító portál szóvivője a lapnak elmondta, hogy a fukusimai baleset után ugrásszerűen megnőtt a kereslet a nem atom, vagy szénerőművek, hanem más megújítható energiaforrások által termelt elektromos áram iránt. 2012 második félévében például az új szolgáltatási szerződések 81 százalékát ökoáram-tarifával kötötték meg. Három évvel később, 2015 második felében viszont az arány már 59 százalékra csökkent.
A német ökoáram-szolgáltatásban piacvezető, mintegy 500 ezer háztartást ellátó hamburgi Lichtblick vállalat energiagazdasági igazgatója Gero Lücking szerint elveszett mostanra a piac dinamikája. "Mindenfelé szélturbinákat és napelemekkel borított tetőket látva az emberek úgy érzik, az energiaipari váltás már megtörtént, így joggal teszik fel magunknak a kérdést, hogy minek finanszíroznák azt tovább".
Az ökoáram iránt csökkenő érdeklődés oka lehet az is, hogy növekedett a megújítható engeriaforrások részaránya az áramtőzsdén forgalmazott általános áramszolgáltatásban is. A német áramfelhasználásnak egy harmadát fedezi szél, víz, nap és biomassza energiaforrás, amiért a felhasználók felárban 20 milliárd eurót fizetnek ki - mutatott rá Udo Sieverding, a Verbraucherzentrale NRW az észak-rajna-vesztfáliai fogyasztóvédelmi hivatal energiaipari szakértője. Így persze csökken a hajlandóság arra, hogy teljesen "zöld" áram vásárlásával még többet áldozzunk az energiaváltásra. "A templomban is csak egyszer adakozunk, nem kétszer" - fogalmazott a szakember.
Legolvasottabb
Kétezer kamion szabadul ma rá Budapestre, leállhat a forgalom
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Óriási a sztrájkhajlandóság a közoktatásban
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Riadót fújtak: év végén veszélybe kerülhet az ellátás
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter