A négy legnagyobb amerikai tévécsatornán összesen 58 sorozat kezd új évadot a héten. Az ABC, az NBC, a CBS és a Fox a már futó folytatásos teleregények mellett 17 teljesen új történettel is jelentkezik - írja a Wall Street Journal, amely felhívja a figyelmet arra is, hogy a műsorszolgáltatóknak nagy szükségük van a több mint egy évtizede nem látott dömpingre, hiszen a televízió-előfizetők száma az Egyesült Államokban váratlanul csökkenésnek indult a közelmúltban.
A legnagyobb csatornák jövője ennek ellenére sem aggasztó - adásaikat főműsoridőben nézők száma a Nielsen legújabb kimutatása szerint évek óta idén először nőtt, annak ellenére, hogy a televíziós műsorszolgáltatók végre méltó ellenfélre találtak a digitális vetélytársaik személyében. Az Apple és a Google jóvoltából egyre nagyobb teret nyernek a televízió mellett az internetes műsorok is, amelyek kihívást jelentenek a kábelszolgáltatóknak.
A sorozat-dömpingre várhatóan meglesz a megfelelő keret is - a kábeltévék reklámtevékenységét felügyelő hivatal szeptemberi jelentése szerint a hirdetők ígéretet tettek a következő szezonban több mint 8 milliárd dollár elköltésére, ami majdnem 20 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
A beígért hirdetésekre azonban így sem lehet bombabiztos költségvetést építeni, hiszen a cégek már hónapokkal korábban (a jelenleginél sokkal biztatóbb gazdasági kilátások mellett) végezték el a marketing-kiadásokra vonatkozó számításaikat, s ha a helyzet még a most vártnál is rosszabbra fordul, először a reklám-költéseiket fogják rövidebbre szabni.
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.