A harmadik negyedévben a piaci várakozásoknál jobban nőtt az olasz Intesa Sanpaolo bankcsoport nyeresége. A nettó nyeresége 483 millió euró lett, a FactSet pénzügyi szolgáltató által megkérdezett elemzők csak 287 millió euróra számítottak. 2013 harmadik negyedévében 218 millió eurós nyereség volt. Az Intesa Sanpaolo magyarországi leánybankja a CIB Bank Zrt.
A nagyobb profitot részben a jobb üzemi eredmény magyarázza. Az üzemi eredmény 4,12 milliárd euróra nőtt 4,14 milliárd euróról, az elemzők 4,15 milliárd eurót vártak.
A bankcsoportnak több bevétele volt megbízásai díjakból, és kevesebb pénzt kellett félretenni tartalékképzésre a rossz hitelek fedezeteként.
Az Intesa Sanpaolo negyedéves jelentése szerint az Európai Központi Bank (ECB) banki stressztesztjén is jól megfelelt. A pénzintézet 12,7 milliárd eurós tőketartalékkal rendelkezik, és elsődleges alaptőke-mutatója alaphelyzetben 12,5 százalékon áll, a rosszabb forgatókönyv esetén is 9 százalék lenne, azaz mindkét arány jobb, mint az ECB célszáma.
Márciusban az olasz bankcsoport négyéves stratégiai tervet indított, hogy 2017-ig 4,5 milliárd euróra emelje éves nettó nyereségét. Nagyobb hangsúlyt fektetnek alapkezelői üzletágukra, és később a csoport egyes nem kulcsfontosságú részeit értékesíthetik.
Legolvasottabb
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
Súlyos következménye lehet, hogy megduplázták az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Százezrek haltak bele az idén, pedig mindenki azt hitte, hogy irány a Hold
Emelné a nyugdíjkorhatárt és csökkentené az egészségügyi szolgáltatásokat a kancelláriaminiszter
Öt tuti jel, hogy 2025 volt a harmadik világháború első éve