Adrian Mardell három évtizedes munkaviszonyt követően nyugdíjba vonul a luxusautógyártó vállalattól, amelynek három évig volt a vezérigazgatója. A brit autómárka tavaly egy új reklámmal jelentkezett, amelyben egy újragondolt logót mutattak be, azzal a szlogennel, hogy „Copy nothing“, vagy magyarosan „Ne másolj semmit“.
A reklámban androgün modellek szerepeltek élénk, túldíszített ruhában. Eközben olyan szlogenek szerepeltek a reklámban, hogy „légy exuberáns“, „élj élénken“, „töröld ki a hétköznapjaid“, valamint, hogy „törj ki a sablonokból“. Azonban egyetlen autó sem jelent meg a fél perces reklámban.
Röviddel a reklám bemutatását követően rátámadtak az X platformon a vállalatra, amiért a videóval azt sugallja, hogy az autóeladás helyett a woke kultúrára és a modernizmusra fókuszál. Robby Starbuck konzervatív vállalati aktivista egyenesen azzal viccelődött, hogy a reklám a Jaguarja eladására késztette, pedig nincs is olyanja – írja a Fox Business.
A lapnak nem sokkal a reklám megjelenése után a Jaguar azt nyilatkozta, számítottak rá, hogy a megújulásuk figyelmet és vitát vált ki, ugyanakkor ez csak az első lépés volt az új korszakjuk felé.
Nem sokkal később a vállalat bemutatta az új elektromos autóját, amely igencsak heves kritikát kapott, a közbeszéd rózsaszín Batmobilnak nevezte el.
Rolls-Royce szintű luxusmodellekkel kíván versenyezni a Jaguar
Új formanyelvvel áll elő az indiai tulajdonban lévő brit autómárka. Rawdon Glover ügyvezető igazgató hangsúlyozta, hogy a jövőben az eddigieknél jóval szűkebb, a felső osztályokból származó vevőknek gyártanak majd járműveket.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére