A 102 éves luxusautógyártó leváltja a korábbi, csupa nagybetűs logóját, ezzel tükrözve a modernizmust ünneplését – írja a CNN.
A Jaguar, amely talán leginkább a drága versenyautóiról és luxusszedánjairól ismert, az Egyesült Államokban egyetlen modellre, az F-Pace SUV-ra korlátozta eladásait, a brit piacon pedig teljesen leállította az autóértékesítést. A vállalat azonban új vizekre evez, és most elektromos járműgyártóként próbálja újra megállni a helyét.
A vállalat az első elektromos járművet a tervek szerint 2026-ban kezdi el gyártani.
A különleges logón egy egyedileg tervezett betűtípus is látható. Az aranyszínű Jaguar szóból azonban a „G” és az „U” betűk hiányozni fognak, mivel a vállalat szerint csak így érhető el a nagy és kisbetűk vizuális harmóniájának zökkenőmentes keveredése.
Ez egy olyan újragondolás, amely visszaadja a Jaguar lényegét, azokat az értékeket, amelyek egykor annyira megszerettették a márkát, de így a mai közönség számára is relevánssá teszi
- mondta Gerry McGovern, a Jaguar Land Rover kreatív vezetője.
Azt, hogy a márkát eddig meghatározó jellemzők hogyan is fognak kinézni az új autókon, csak a Miami Art Week december 2-i rendezvényén leplezik le.
76 éves Jaguart zúzott le egy magyar nő, nem csoda, hogy kapta az ívet
Tökéletes példában mutatta meg a magyar autós, miért veszélyes vezetés közben telefonozni.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutálisan kilőtt az arany ára
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le