A Tesla amerikai elektromosautó-gyártó az év hátralévő részében növelni tervezi a termelést németországi üzemében az erős értékesítési adatoknak köszönhetően – jelentette ki vasárnap a Reuters szerint a grünheidei gyár vezetője.
Jelenleg nagyon jó értékesítési számokat látunk, ezért felfelé módosítottuk termelési terveinket a harmadik és negyedik negyedévre
– fogalmazott André Thierig, a Berlin melletti Grünheide üzem vezetője a hírügynökségnek.
Az tudvalevő, hogy a Tesla szempontjából Németország nehéz piacnak számít, főként az országban is jelenlévő kínai versenytársak fokozott jelenléte miatt.
Bizonyos elemzők úgy tartják, a Tesla-alapító Elon Musk megosztó politikai tevékenysége is befolyásolhatta a keresletet, amely Európa-szerte gyengén alakult.
Thierig elmondása szerint a vállalat pozitív jeleket lát minden piacon, melyet a gyár kiszolgál, s úgy látja, ez túlmutat Németországon.
„Több mint 30 piacot látunk el, és határozottan pozitív trendet tapasztalunk ezeken a területeken”
– nyilatkozta a DPA-nak.
Ismeretes, júliusban a márka eladásai több mint felére csökkentek az előző év azonos időszakához képest, mindössze 1110 autóra, míg a január-júliusi időszakban 57,8 százalékos visszaesés történt a KBA közúti közlekedési ügynökség adatai alapján.
Egyébiránt a Tesla részvényeinek árfolyama a napokban ostromolni kezdte a 400 dolláros határt, jelenleg 395 dolláron áll.
Új európai központ létesít a Tesla, de ennek nem mindenki örül
Berlinben indítja az alternatív hajtásláncok és akkumulátortechnológia fejlesztésére fókuszáló innovációs centrumját az Elon Musk vezette autógyártó. Részletek >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol