Az információt hivatalosan nem erősítették meg. TVP Info úgy tudja, Veijing V.-t, a Huwaei lengyelországi részlegének egyik igazgatóját, valamint Piotr D.-t, aki 2011-ig a lengyel belbiztonsági hivatal (ABW) tisztje volt, már kedden őrizetbe vették.
A TVP Info az ABW anyagaira hivatkozva közölte: a két férfi a kínai titkosszolgálatnak kémkedett - írja az MTI.
Kapcsolódó
Kedd reggel az ABW átkutatta mindkét gyanúsított házát, és iratokat, adatokat foglaltak le a Huawei lengyelországi irodáiban, valamint Piotr D. legutóbbi munkahelyein - az Orange francia tulajdonú telekommunikációs cégnél, valamint a lengyel Elektronikus Távközlési Hivatalban.
Reagált a Huawei
"A Huawei Technologies betartja a hatályos nemzetközi és helyi törvényeket, szabályozásokat minden egyes országban, ahol működik. Minden munkavállalótól megköveteljük ugyanezt a magatartást. A lengyel esetet - mivel a történteket meg kell ismernünk és kivizsgálnunk - a Huawei Technologies egyelőre nem tudja kommentálni." - közölte a cikk megjelenése után a Huawei.Legolvasottabb
Milliárdok égtek el Nyergesújfalun: menekül az LG Chem, és most jön az igazi pofon
Halálos építkezési baleset: négyen meghaltak, egy ember életéért küzdenek
Zelenszkij üzent: ennyi időn belül helyreállhat az olajszállítás Magyarország felé
Drámai válasz! Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra
Elindult a roham a gázpalackokért
Akkorát ment a forint, hogy izomláza is lehet
Tajvan a szakadék szélén, bedőlhet a techipar
Dobbant a San Benedetto, felvásárlásba kezdett