Az uniós testület közleménye szerint a két társaság összejátszott annak érdekében, hogy megakadályozza a RegioJet magántulajdonú vasúttársaság hozzájutását az osztrák államvasutak használt vagonjaihoz.
Ennek érdekében – a közlemény szerint – a két állami vasúttársaság 2012 és 2016 között összehangoltan lépett fel a használt vasúti kocsikat érintő értékesítés során, „korlátozva ezáltal a versenyt a vasúti és a személyszállítási piacon".
A cseh államvasutakra csaknem 32 millió (12,8 milliárd) eurónyi, az osztrákra pedig 16,7 millió eurónyi (6,6 milliárd forint) bírságot szabtak ki.
A két vállalat fellebbezhet a döntés ellen.
Margrethe Vestager uniós versenyjogi biztos a közleményben kiemelte: a vasúti közlekedés vonzóvá tétele kulcsfontosságú az ökológiai lábnyom csökkentése szempontjából, ezért az EU semmiféle versenykorlátozást nem tűr el.
Nagy bejelentés: érkeznek a száguldó szupervonatok
Európa-szerte forgalomba helyezik az ETR 1000-es vonatokat, amelyek 400 km/h sebességre is képesek felgyorsulni – jelentették be a berlini Innotrans kiállításon, ahol összegyűlt a vasútipari szereplők színe-java. Azt is elárulták, mely országokba érkezik a vasúti csúcsmodell. Itt vannak a részletek >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Orbán Viktor: Akinek ereje van, cselekszik, akinek nincs, az beszél