Az év első kilenc hónapjában több mint 16 ezer cég ellen indult fizetésképtelenségi eljárás Romániában, ami 7,6 százalékos növekedést jelent az előz év azonos időszakában - derül ki a Coface tanulmányából. Az idén fizetésképtelenné vált vállalatok üzleti forgalma 34 százalékkal haladta meg a tavaly csőd szélére került cégekét. Ezzel egy időben a vállalkozások a bevételüknél átlagosan 50 százalékkal több adósságot halmoztak fel, az összesített tartozás a kilencedik hónap végén azonban mindössze fele akkora volt, mint egy évvel korábban.
Az idén bajba került cégek 86 százaléka kisvállalkozás, ám ezek összesített adóssága a teljes követelés alig 0,5 százalékára rúg. A számokból kiderül, hogy noha a vállalkozások többsége drasztikus megszorításokra és átszervezésekre kényszerült, a romániai gazdasági környezet még nem kedvez a növekedésnek - állítja Coface.
Kapcsolódó
A válság a kiskereskedelmi cégeket sújtotta leginkább, ebben az ágazatban fizetésképtelenné vált cégek száma egy év alatt 18 százalékkal emelkedett. Több mint 14 százalékkal nőtt a tartozásait kielégíteni képtelen ingatlanforgalmazó cégek száma is, 14 illetve 12 százalékkal nőtt a fizetésképtelenné vált vendéglátó egységek és a fuvarozó vállalkozások száma is.
Legolvasottabb
Az Erste és a CIB is megszólalt az esetleges kivonulásukról
Visszaszóltak a horvátok, kikérik maguknak ezt a hangnemet
Egy órával kevesebb alvás – ekkor kell előre tekerni az órákat
Üzent a 4iG: teljesen irreleváns számukra, ki nyeri a 2026-os választásokat
Német gazdasági minisztérium: „Magyarországgal problémák vannak”
Hírbombát robbantott a Barátság-vezetékről a Reuters, a Molt is belekeverték
Újabb fejeket vágott le a Meta, ezúttal a vármegyei lapokra esett a választás
Baljós előjelek: ez az ország kihajítaná Magyarországot az EU-ból, ha megint a Fidesz nyer
Abban a gigantikus hazugságban élünk, hogy ebből nyugdíj lesz