A Conference Board felmérése szerint egyre több vezérigazgató hagy fel azzal, hogy rávegye a munkavállalóit arra, hogy ismét teljes munkaidőben és az irodában dolgozzanak. Egész pontosan az amerikai vezérigazgatók mindössze 4 százaléka nyilatkozott úgy, hogy prioritásként kezeli a munkavállalók teljes munkaidőben történő visszahívását az irodába.
Ehelyett az elsődleges szempont a tehetségek bevonzása és megtartása lett.
Diana Scott, a Conference Board amerikai humánerőforrás-központjának vezetője a CNN-nek azt nyilatkozta, hogy a vezérigazgatók kezdik elengedni a kötelező irodai munka kérdését. A központ 1200 vezetőt kérdezett meg, az Egyesült Államok mellett Latin-Amerikából, Japánból és Európából.
Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy egyes vállalatok nem foglalnak állást: a UPS nemrég jelentette be a munkavállalóinak, hogy március 4-től felhagy a hibrid munkapolitikával és minden vállalati alkalmazottat visszahív teljes munkaidőre, heti öt napra.
2023 második felében sorra jelentették be a nagyvállalatok, hogy szigorítják az irodai munkavégzést: augusztusban az Amazon vezérigazgatója, Andy Jassy azt mondta, hogy amelyik alkalmazott nem tartja be a heti 3 napos irodai munkavégzés szabályát, annak a napjai meg lesznek számlálva a cégnél. A Meta szintén erre a lépésre szánta el magát, ahogy a home office munkavégzésben korszakváltást jelentő Zoom is visszahívta az irodába alkalmazottjait.
Ugyanakkor a tanulmány alapján nem csak a teljes munkaidő haldoklik, hanem annak ellenkezője is: az EY amerikai C-suite vállalati vezetők körében végzett felmérése szerint a teljes munkaidős távmunka a 2022-es 34 százalékról 2023-ra mindössze 1 százalékra zuhant. A hibrid munkavégzés léte ugyanakkor a tanulmány szerint szilárd alapokon áll.
Diana Scott úgy fogalmaz, hogy a hibrid munkáról az irodákban és a tudásalapú dolgozókat foglalkoztató iparágakban folyik a legtöbb vita.
A home office valójában nem is létezik: vagy mégis?
A munkavállalók jelentős része ma már elvárja az otthoni munkavégzés lehetőségét, sokaknál kiemelt szempont az álláskeresésnél a rugalmasság. Szakmai körökben mégis élénk vita folyik arról, hogy a home office törvényszerű lehetőség-e, pedig a munka törvénykönyve világosan fogalmaz.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége