Nemcsak az üdítőitalok terén ért el komoly növekedést a Coca-Cola. A cég tekintélyes bevételre tett szert Fairlife nevű, fehérjedús tejitalának eladásaival. Elsősorban azzal magyarázzák a sikert az elemzők, hogy az utóbbi években jelentősen megnőtt az ehhez hasonló egészséges termékek iránti kereslet az Egyesült Államokban.
A 2012-ben induló Fairlife-ot a Coca-Cola és a Select Milk Producers tejtermelő vállalt közös vállalkozásaként alapították. Majd 2020-ban a márka teljes körű felvásárlása mellett döntött a Coca-Cola, első körben 980 millió dollárt utalt korábbi partnerének. A szerződés szerint az akvizíció teljes összege a Fairlife sikerének függvényében alakul.
Az italóriás 2022-ben bejelentette, hogy a Fairlife forgalma meghaladta az 1 milliárd dollárt.
A Coca-Cola múlt heti eredménybeszámolója alapján pedig – a már kifizetett 980 millió dolláron túl – 6,2 milliárd dollár kifizetésével zárulhat le a felvásárlás, vagyis az ügylet teljes költsége a 7 milliárd dollárt is meghaladhatja, amivel a The Coca-Cola Company eddigi legdrágább felvásárlásai közé tartozna.
Az egészségtudatos termékek forradalma
A sikert elsősorban a Fairlife Core Power fehérjeturmix népszerűségének köszönheti a márka. Az ultraszűrt tejet – a rendes tejitalokhoz képest kétszer annyi fehérjét, de laktózt és cukrot nem tartalmaz – áruló Fairlife az egészséges termékek iránti megnövekedett keresetnek köszönheti kiugró eredményeit.
Az Egyesült Államokban egészségtudatosabbá váltak a fogyasztók, és különösen az elmúlt néhány évben a fehérjebevitelre növelésére helyeződött a hangsúlyt
– magyarázta a márka iránti megnövekedett kereslet okát Filippo Falorni, a Citi elemzője a CNN-nek.
A Beverage Digest italipari szaklap szerint ma már egy 6 milliárd dolláros piacot szolgálnak ki a fehérjeturmixok. Az ilyen italok népszerűségéhez gyakran hozzájárulnak, hogy a TikTok trendek részeként jellemzően Core Power vagy más Fairlife italokat fogyasztanak a felhasználók.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Itt van a szomszédban az ebola, rendkívüli biztonsági intézkedések léptek életbe

Indul az összeírás, bármikor kopogtathatnak

Lemondott az amerikai nagykövet, mert nem bírta nézni, hogy Trump az oroszokat támogatja
Leó pápa olyat tett, amire még Ferenc pápa sem volt képes

Legyen résen, kiterjeszti csápjait az adóhivatal

Ennyi volt: kivonul Magyarországról a légitársaság

Váratlan lépésre szánta el magát a Revolut, ebbe is beszállnak

Hamarosan nem postáz több számlát az MVM

Az influenszerek is fennakadhatnak az átláthatósági törvényen
