A Chery spanyol partnere elmondta, azon dolgoznak, hogy a kínai autógyártóval közös vállalkozásához helyben gyártott alkatrészeket biztosítson, hogy teljes egészében európai minőségben forgalmazhassák járműveiket.
Az EV Motors az év elején tervezte meg a kínai autógyártóval közösen, hogy egy barcelonai üzemben közösen gyártanak belső égésű, hibrid és elektromos járműveket is. A helyi beszállításokkal csökkentenék az importköltségeket és javítanák a termelékenységet
Kapcsolódó
– nyilatkozta egy interjúban a spanyol vállalat elnöke, Rafael Ruiz a Bloomberg írása alapján.
Az alkatrészek helyi beszerzése különösen fontos, ugyanis ettől a hónaptól kezdve veti ki az Európai Unió a vámokat a Kínából importált elektromos autókra. Ugyan a partnerek azt tervezik, hogy a barcelonai telephelyen készletekből szerelik az autókat össze, a minimális tartalmi követelményeknek meg kell felelniük ahhoz, hogy azok uniós gyártmánynak minősüljenek.
Az év elején Olaszország azért bírságolt meg egy vállalatot, mert olyan járműveket forgalmazott olasz gyártmányként, amelyeknek az alkatrészei nagyrészt Kínából érkeztek.
Az EV Motors Ebro márkája azonban e hónapban kezdi meg a hagyományos meghajtású sporthaszonjárművek gyártását a vállalat elnöke szerint.
A Chery, a lap jelentése szerint a vámok miatt 2025 októberére halasztotta zászlóshajója, az Omoda 5 EV gyártásának spanyolországi megkezdését.
A katalóniai üzem 200 dolgozóval, két műszakban indul, februárban pedig egy harmadik műszakkal bővül. A vállalkozás azt ígérte, hogy 2026-ra akár 1250 embert is foglalkoztathat.
Megkezdi a termelést a szegedi BYD: ez lehet a nyitás dátuma
A BYD és a BMW magyarországi üzemei várhatóan 2025 második felében kezdhetik meg a termelést.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot